Van is meg nincs is. Hogyan szabaduljak? / Az öntörvény mindennél fontosabb. / De értelmet mégis a kötelék / adhat az életnek, mint nagyanyám / halcsontos fűzője, amelyben boldogan / szenvedte végig az ünnepeket.

Vihet engem hátán az ördög is, jöhet rossz tél, / fekete egek, elnyelhet a víz: elengedtelek, / téged, ott az óceán másik partján, hajad a szádban, / szél fúj téged is, persze egy másik, de süt bennünket / ugyanaz a Nap.

Ne haragudj, anyám, amiért ennyi idő után sem hozok virágot, jönni / hozzád is csak nagy ritkán szoktam, nem napi teendőim, az áthatolhatatlan / távolság az oka, ami régen közénk fészkelte magát, és a teljes idegenség / magjait szórta szét bennünk.

halott / évszak a hajnal, elmaradt / kivégzések íze a tél, / halványan pislákol a láng, / a lánglidérc sokáig nem / él, a költöző lélek is / új tűzhelyet másban remél

Kaknak saját csatakiáltó-himnusza rímeit Tompálja a szív, / saját zászlajának színei kenegetnek napkorongecsettel Mihállyá, / saját-kékes címerének folyóhullám-ábráiról regél a szájtáj,

Jánosra nehéz idők járnak, gyúrják / a hátát, ha púpja volna, könnyen ki- / egyenesedhetne, ahogy az anyja / mondja, amit az ész meg nem gyógyíthat, / meggyógyítja azt a hatalmas idő.

Kapaszkodj / mint a szőrsejtekre a hang, / mint az orrnyom az üvegre / mint jangra jin és jinre jang / mint homok az alvó szegre

A lelki súlytalanság /   a hullámzó napok, / nem húznak le hínárok, /  a rossz gondolatok. // A lányaim kacagnak, / a visszhang százszoros, / fűz ága árnyba fűzve, / fölötte nap lobog.

Az Íliásznak az elmúlt napokban ötször futottam neki, de már az első éneknél elakadtam, mert tele van különböző faszik neveivel, akikről eskü, életemben nem hallottam. Zeusz, Apollón meg Akhilleusz még oké, de mégis ki az isten az a Phoibosz, Khrűszész, Klütaimnésztra, Aiszé, Átreidész vagy Meneláosz? És eskü, még a hülye nevek felét se írtam ide.

Amióta elvitték apukáékat, Terike minden reggel bekukkantott nagymamáékhoz az üzletbe. Ehhez kisebb kitérőt kellett tennie, a polgári fiúiskola ugyanis a város központjában volt, míg ő a kapun kilépve az ellenkező irányba indult el, a K. Schriffert utca felé, ahol nagymamáék sarki háza állt, a bolttal.

Az ár süvölt, és itt találtok, / Mint lázadót, sötét köpenyben. /  Vad váteszek szavára várok, / Mily titok lapul az egekben. - Lángi Péter fordításai

Koronczi Endre képzőművész, festő, grafikus és performer, az 1990-es évek óta meghatározó alakja a hazai progresszív képzőművészeti szcénának. A Kérem, sóhajtson Széchenyi Úr! című kiállítása, benne az embert környezetével összekötő kozmikus légáramlás felmagasztalása több évtizedes kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye.

Idén március 15-én Vass Tibor költőt, képzőművészt, a Spanyolnátha főszerkesztőjét Hernádkak község díszpolgárává választotta.

A versrovatban  Saját-kék sajátKak című versét,  a tudósítások között az átadóünnepségen elhangzott laudációkat, valamint a díjazott beszédét közöljük.

Mi Stefánsson premisszája? Az, hogy az életről szóló írás a halál írása. Minden tettünk, minden döntésünk mások életéhez és halálához vezet. Az ember soha, semmilyen körülmények között nem járhat jól. Bármit döntsön, meg fogja bánni, de azt is megbánja, ha nem dönt. Mindent a sors irányít, nincs szabad akarat. Az élet paradoxona, hogy a világ a magánéleti tragédiák ellenére is megy tovább, a vége pedig mindenki számára ugyanaz: meghalunk, és mindenkit elfelejtenek. De akkor mi végre az egész?

Jón Kalman Stefánsson Hiányod maga a sötétség című regényéről

A kötetben szereplő szövegek persze külön-külön is olvashatók (hiszen eredetileg is így fogyaszthattuk őket), de érdemesebb sorban haladni, hiszen úgy a Hordtam az irhámat szinte családregényként vagy önéletírásként értelmezhető. A kibontakozó narratíva ellenére az írások csupán szemelvények egy kalandos történetű család és egy aktív bölcsészértelmiségi életéből a teljesség igénye nélkül, s a jó történetek sokasága éppen azt sejteti, hogy mennyi hasonló lehet még Nádasdy tarsolyában.

Nádasdy Ádám Hordtam az irhámat című könyvéről

Juhász Attila költészete érzékletesen tárja fel valóságunk nem ritkán banálisnak tűnő részleteit, miközben versei egyfajta transzcendenciára irányuló nyitottságról is tanúskodnak. Szövegei egyszerre idéznek biblikus motívumokat és keresztény rítusokat, valamint a távoli-keleti bölcselet gondolatvilágát, jellemző irodalmi műfajait. Tájleírásaiban az átlényegült természet ábrázolása mellett a szemlélődő mibenléte és viszonyulása az őt körülvevő világhoz egyaránt megkerülhetetlen tényezők.

Juhász Attila rövidköz című verseskötetéről

Az elmúlt esztendők szabadvers-termésének legjavát, esszenciáját közreadó Már nem közös hét ciklusra osztott korpuszát a múló idővel vívott nagy küzdelem, a megőrzésre érdemes pillanatok,
élmények egyberendezésének, titkuk, életüzenetük felfejtésének, tanulságul hagyásának makacs vágya hatja át. Ám a szerzői gesztus nem a jobbító szándékú örök tanár didaktikus
hajlamából fakad, az emlékek megtisztító hóeséséből gyúrt hógolyó olykor keményen csattan és csörömpölve töri be a recipiensi ablakot.

Markó Béla Már nem közös című kötetéről

Orbán Ottó 1992-ben megjelent két verseskötete közül A keljföljancsi jegyesében olvasható egyik kiemelkedő népszerűségű, mindmáig sokszor idézett, hivatkozott, és lényegében a teljes szakma körében egyik legfontosabbként számon tartott verse, A  magyar népdalhoz.