irodalmi folyóirat évente hatszor
Kendőjét arcába veri a vihar, / nem fázik, kökényágat / érintő ujjai nem fagynak el, / homályba tűnő világában / tán a Végtelent sejti, / viharok odvából a süvöltést!
Hosszas nézelődés után / a vasútállomáson léptem hozzá / az egyik osztálytársam bizonygatta / ott sikeresen lehet ismerkedni / a vonatra várakozó lányokkal
Mosoly ráncolja. Tovább már tarthatatlan vállalt komolysága, súlyok gondja. / Egy-egy tekintet – bár se fia, se borja – a függönyön feledkezik, el is időzik előtte. Így – hiszi – rejtve tudhatja magát más tekintetektől.
„Adok / valamit” ‒ súgod, és jönnek az évadok. // Nyarak / rohannak el, akár a futó agarak. // Szelek / kavarognak, hogy még jobban szeresselek.
szemhéjamon belül, / nyelved ecset munkája / árnyalatokat ken belém. / Olyan krémes a bőröd, / az enyémmel összekeverhető. / Valahol egy festő ideges, / hogy milyen furán törik meg a csuklóm, / amíg hajadba túrok.
a baj egyedül jár, malaclopó kabátban, és / terveket forral. elterülve, behunyt szemmel / az ágyon, csak vagyok, nyakam fáj, lábaim / puhán és üresen nyúlnak ki belőlem, mint / két összerágcsált végű szívószál.
fölgyalogoltam hozzád – / távol állok. / arcom nem merem / feléd fordítani: / talán megismersz. / tudom, / árnyékom rég / fölém nőtt csuklyaként.
Mint hangolatlan brácsa a nagybőgős érkezése előtt / felszalad a harisnyán a szem felszakad a kiáltás / és mantrává szelídül a csujjogató lárma érintsd meg / érintsd meg egyszer érintsd meg mindennap szóval / érintsd meg cselekedettel és el nem mulasztással
A Nagy-Hideg-hegyre vezető / ösvény melletti egyik szép szál / bükk kérgében növekszik egy / vízszintes szürke véset: / „Itt járt az ördög” – olvasom, / És nézem, hová lépek, / Lábam hová léphet az úton
A Prinzip által kifejlesztett szépítőeszközt csecsemőkorban ültették a szemgolyóba, fokozottan ügyelve a látóidegek sérülékenységére. A rutinbeavatkozást közvetlenül szülést követően hajtották végre, nemtől függetlenül, mindössze néhány másodpercet igényelt.
Nem akarsz gyereket, hát jól van, nem tudok mit csinálni, nem akarhatom egyedül, ami nélküled meg sem születhet, és hiába győzködlek, hogy de milyen jó lenne, ismerlek, tudom, épp az ellenkezőjében leszel egyre biztosabb annak, amit olyan megszállottan és idegesítőn szajkózok.
Békés, emberek nélküli terek. Kialudt kiáltások. Képernyők és elhagyott billentyűzetek. / Hosszú órákon át tartó klikkeléssel minden fenyegetést elhárítottunk.
Király Farkas új kötetében kellő érzékenységgel, az ide vonatkozó közhelyeket mellőzve ír a háborúról. A #győznifogunk egy sokarcú versgyűjtemény, melyben jól megfér egymás mellett a realisztikus leírás, a drámai vádbeszéd, vagy épp az ironikus–cinikus hangvételű szövegek.
[A] sorsát, költői indulását meghatározó jelesek, (csupán) személyükben elveszített inspirálók mindegyike esetében felülírja a szerző tizedik könyvének egész, kapcsolódó korpusza is. Az Egérutak a kimért sorsból így válik az esszévallomások mély személyességével egyediségében is általános, közösségi értékké. Ekként is kell fogadni és kézbe venni.
Ebben a regényben nincs tabutéma. A veszteség utáni kusza érzések, mint a düh, bűntudat, fájdalom, nosztalgia, az írás hatására rendeződnek, az érzések letisztulnak. A gyászfolyamat során ez a fajta belső kapcsolat kialakítása, az űr efféle kitöltése teljesen elfogadható.
Háy János legújabb regénye, A csokimikulásos lány felidézi a mindannyiunk számára jól ismert és felidézhető gyermekkort és diákéveket. A regény alapvetően pesszimista hangvételű, hiszen a főszereplő fiút sorozatos csalódások érik az otthontól való elszakadás, a beilleszkedés és a boldogságkeresés útján.
A humán tudományok, és különösképpen az irodalommal való foglalkozás (az irodalomtudomány, vagy akár az irodalomkritika) különös, nem hétköznapi viszonyban áll az idővel. A gondolkodás tevékenysége folyamán az idő lelassul, s ez a lassulás igencsak termékeny: ez az idő az elmélyülésé. Nem pusztán arról van szó, hogy el kell olvasni a szövegeket (adott esetben többkötetes regényeket), hanem el kell mélyülni bennük, gondolkodni kell róluk.
Kányádi Sándor szerelmi lírája formákat és nyelveket próbálgató hajlamával együtt is önazonos módon képviseli a páros derű hitét. Egy korai darabot emelek ide, mely páros rímes felező nyolcasokban kapcsolja össze a népdalok tisztán forrásozó emlékezetét az önismereti, szubjektumfilozófiai modernséggel:
Kalász Lászlótól 1992 őszén kapom ajándékba a Világ menj világgá című kötetét.
Korábbi, magvetős könyveit Serfőző Simon (József Attila- és Kossuth-díjas költő, A Nemzet Művésze) már kezembe adja miskolci, Botond utcai lakásában, lapozgathatom, olvasgathatom őket, amíg ott vagyok. Simon egy-két Kalász-versre külön felhívja a figyelmem, meg arra, hogy néha nem kéne olyan látványosan utánoznom Kalászt.
A Minduntalan kiállítás nem lineáris narratívát kínál, hanem tapasztalati olvasást. A néző-olvasó nem a történetet követi, hanem a Krasznahorkai-ritmus szerint lélegzik: a lassúság, az ismétlődés, a részletekbe beleveszés válik fő szervezőelvvé.
***
A tárlat végpontja üres, fehér tér. Csak egyetlen kivetített mondat áll a falon: „Minden elmondott szó a hallgatás felé tart.” A látogató itt már nem szöveget, hanem csendet kap.
A kamarakiállításon látható művészkönyvek olyan többletjelentéssel bíró alkotások, amik már túlmutatnak a könyv hagyományos felfogásán, felfeszítik és kitágítják azt, és transzcendentális magasságokba emelik fogalmát. Az alkotók arra keresik a választ, hogy milyen más funkciót tölthet be a könyv, és miként működhet műtárgyként, levetve magáról az eredeti felhasználási módját. A kiállítás címével is utal arra, hogy itt valami egészen más értelmezéssel találkozhat a befogadó, ami megtagadja a beazonosítást, nem alkuszik meg, nem ölt magára egy számjegyekből alkotott kódot. A kötés és oldás pedig amellett, hogy utal a könyvkészítés mesterségére és az alkalmazott eljárásokra, összefoglalója mindazoknak a szellemi értékeknek, amit ezek az alkotások jelentenek.