Tizenhatodik évfolyam

2026/4

irodalmi folyóirat évente hatszor

Buborékban élek, már csendre int az est.

A Gesztenye fasor régi hűvösében,

Mint egy elhullt kupacs, nem találom magam.

Tüskéim letörve, és szárad a héj is,

Beszakadt körmöm alatt vérző szóközök.

Hervad már tavaszom, s bombái hullanak.

Elolvasom

Szapphó. Alkaiosz. Aszklepiadész.

Hamu és strófa leszünk, tiszta ész,

hagyatékozló lélek s megabájt –

hervad már fürtös melancholiánk.

Örök terekben az idő a mérték

Elolvasom

Maga a Bildung az, aki te voltál

ott és akkor! Ahogyan távoltartott

szelíd-határozott szavad, hogy ne csináljam

ott és akkor, és ne, egyáltalán,

ilyeneket. Miközben értetted, bőségesen,

rombolásom indokolt is lehetne…

Elolvasom

Próbál dallamokat, régieket; s talán

úgy jár majd, ahogyan lenni szokott ilyen

helyzetben, hogy a szekvencia jól beég

Elolvasom

A szépet érző emberek ajkain,

na hiszen, mások ajkai forognak inkább,

mintsem versed rottyanó sorai,

frappátlan szakai szövegednek randák.

Elolvasom

Hőkupola épült fölénk

ezen a nyáron, kánikula-

katedrális, láthatatlan

búrájáról visszapattan

a nyugati szél.

Elolvasom

Megszilárdult viasz

Anyagából vannak utcák, utak.

Felhőkarcolókkal betemetett kutak.

És tán valamelyik rejtekében

Van egy PoétAtlantisz,

Homályok ében seregében,

Hol porrá merült alá a lant is.

Elolvasom

Pusztulnak a rigók,

él a rigófütty, ugyanaz most is. Halnak

a költők is, bizony eltűnnek sorra, de mégis

itt van a vers.

Elolvasom