Tizenhatodik évfolyam

2026/4

irodalmi folyóirat évente hatszor

Mechiat Zina

Dánielhez


Mihez kezdjek veled Dániel?

Veled is csak úgy tudok vitatkozni,

mint a TV-vel,

pedig nem rád haragszom,

hanem mindenkire.


Szavalod itt nekem Az Örömhözt,

én meg hadonászok, tajtékzok,

Te soviniszta fasz!

kiáltom,

ez biztosan pedofil is, vagy legalábbis kéjenc,

hisz szűz leánykákról beszél,

hisz neki a kebel az öröm,

és aki nem adja, az elvadult, csalfa nő!


Átszűrődik rajtam kétezer-huszonhat év,

viszem a sejtjeimben a nőket,

akiknek nem volt keresztnevük,

csak a férjüknek,

viszem az ereimben a folyvást csitított cserfeseket,

viszem a Miklósnékat, az Antalnékat,

a konyhájukkal együtt.

Viszem a fiatalságukat, öregségüket,

némulásukat.


Cipelem a korokat és vitatkozom

a kétszázötven éves emberrel.

Mintha ő lenne a soviniszta,

nem a kétszázötven év,

ötszáz év,

ezer év,

kétezer év,

és nagyon félek,

hogy kétezer-egyszáz lesz belőle.


Számonkérem a költőt saját málháim miatt,

számonkérem a tévében,

ahol nem kommentálják a versét,

nem mondják el,

hogy mekkora baj volt,

és nem is tudták;

azt meg végképp nem mondják el,

hogy baj van, csak tagadjuk.


Annyit mondanak, kultúra.

Annyit mondanak, klasszikus.

Annyit mondanak, nemzet.


Vers mindenkinek,

szól a főcím,

elhangzik a férfierő,

amit a magyar a természettel önt magába.


Magyar-e az, aki nem férfi, Dániel?

Nem téged kérdezlek,

hanem magamat,

meg a sejtjeimbe ragadt

nyálkás évszázadokat.


Nem kérem ezt, mondom,

nekem nem szól ez a vers,

rosszul leszek, rosszul vagyok,

ki akarom kapcsolni a világot.


Pedig, ha ma találkoznánk,

akkor biztosan beszélgetnénk,

sőt, kirándulnánk,

négykezes verset írnánk az erdőről,

a patakról, a melankóliáról. 


Megírnád újra A Magyar című verset,

amiben ezúttal a természet nem a férfierőt

hanem az emberséget öntené nemzetünkbe,

az öröm pedig nem kacér szűzlány volna,

hanem eső aszály idején.


Meg akarok bocsátani neked Dániel.

Mosd ki az ereimből a múltat,

jelenemből az évszázadokat.

Meg akarok bocsátani a málháimnak.


Mechiat Zina

Mechiat zina
1991-ben született Győrben, jelenleg Budapesten él. Legutóbbi kötete: Bermudák találkozása tilos (2026)
Bővebben
Továbbiak a 2026_04 számból, KÉPED FESTEGETEM rovatból:
A remetéhez
Andre Ferenc photo André Ferenc
Berzsenyi
Tomaji Attila Tomaji Attila
Versfogyatkozás – A nehéz léptű ember
Sütő Csaba András Fotó Székelyhidi Zsolt 2 Sütő Csaba András (kollázs Zalán Tibor Berzsenyi-verseiből)
Kacagó hiéna
Karai Attila Karai Attila
Nunavut
Takács Nándor photo Takács Nándor