Fojtó hullámzás – Janáky Marianna könyvinterjúja Áfra János Két akarat című kötetével

Fojtó hullámzás

A Két akarat másodszorra nyitva a kezemben,

vele beszélgetek.

Kék az ég és kék-piros a mentő villogása, emlék. Sok

két akarat felszabadulása,

mélyrepülés hova és hol

a jövő akarata? Adj,

kérlek kérdéseimre választ!


1. Ki vagy mi tépi ki

a veszteség fáj-

dalom

sejtről-sejtre lánccá kapcsolódó

GYERMEK ÉS PÓRÁZ?

Mint ínszalag szakadás az idő,...

egy térben eltörölt vonal.

…

Szagos zajok váltakoznak,

meg szuszogós szótöredékek,

majd az elcsukló nyöszörgéssel...

de befogadhatatlanul távoli,

amitől akkor, kisgyerekként

még nem is lehettem

egészen elszakítva.

… Hamar magával ragadt az érzés,

hogy igazából máshová tartozom…

De égbe visszanéző gyermekek

felett, jó szándékba csomagolva,

uralmat nyer a felnőttek akarata,

egy túlfejlett, korlátozó értelem.

... Ami eddig nem tűnt életszerűnek, most azzá változik.

Hullahopp karikákon át tárja fel az égbolt igazságait,

... s a megfelelések nyugtalanító tengeréből többé talán

téged sem ránt vissza egy már nem is létező család.

... Ha a radiátorra nézek, anyát látom.

Nyáron ő a leghidegebb tárgyam.

Tisztán hűlt el, ahogy csak felejtő

anyáknak lehet. Anyáknak,

akikből vakbélnek nevezett féreg-

nyúlványok és kihordhatatlan magzatok távoztak...

Fertőtlenítő biztonsága a halálfélelem.

Ilyeneket is csak eltüntetett magzatok

helyett írnak megszületett fiúk,...

... ha már érzem, hogy nincs, ami visszatérjen,

magához húz és újra csomagol a páni félelem.

... Feltétel nélkül elfogadtam a hallgatást is,

az úgynevezett otthon veszélybe kerülését,

pedig éreztem a levegőben, mint kutyám,

a kis korcs, aki még időben ráeszmélt,

hogy megállíthatatlan, ami közelít,

és inkább megszökött a búcsúzás előtt...

2. A KERESÉS RITMUSA: szerelemfolyó

fojtó hullámzása,

együttúszás, búvárkodás,

őrlődés, elmerülés fuldokolva?

Legyen a leghosszabb folyó,

ahogy lábaink egymást követik.

Kitartóan húzod magaddal

a tekintetem. Előbb lemaradok,

ám e kiszámított távolodásban is

csak a sodró várakozás vezet.

Kezeim a levegőben feléd eveznek,

csakhogy hátrafordulásod összezavarja

a szívbillentyűket.

... A születésedkor ültetett fa árnyékában fekszünk.

… A szív gyökerei ropogósra őrlik a talajt hátunk alatt…

… De a kozmosz a legnagyobb temető, ebben egyetértünk...

de amikor először láttalak, én már emlékeztem rád.

... ha elhagysz, olyan leszek, akár egy évszak,

minden évben visszatérek, eltüntetni a másnak főzött ebédet.

Ritka találkozás lesz, gyorsan múló, csak én tudok majd róla...

Szorítás a köldökömnél, éhség vagy elfojtott izgalom,

tekinteted mellkasba vág, fellélegzel, lassan fellélegezek,…

…

... a te magányodban,

a te csended,

a te vágyaidban,

a te életed,

ahol nincs hely

egy magamfajta

idegennek.

… Remegésünkben morzekód a múlt,

nem te, a múltad emlékezik...

és egyre csak tisztul

benned az elszökött gyermek arca,

aki régen voltál, majd a hazatérő

felnőttét látod egy betört kirakaton,

de a darabokban már nincs elszántság.

Végül megérted: kiszámíthatatlan

sokaság vagy önmagadban is.

... Azt súgtad, én ismerlek a legjobban.

Nem tudom, megbántad-e már.

3. Poszttraumás, posztmodern szerelem, hogyan ölt

KÉTFAJTA SZERETETet benned?

Szégyenöröm, hogy egész nap veled

lennék, mint lenni csak egyedül lehet,...

Felolvasol, és szemüveged kedvesen billen félre,

mikor öledbe hajtott fejemen az első szürke hajszálat

észreveszed, hiszen őszülni már nem lehet akárkivel,

most végre szemedbe néznék, de talán kevés leszek.

... szürkés sóhajokból nyugalomba

térnek a majdnem gondolatok.

... Elmakacskodni a boldogságot.

Ez is egy lehetséges befejezés.

… Csakhogy még igazi szörnyünk sincs,

akire bűnbakként mutogathatnánk egymást elkerülős napokon...

… Távol maradsz, amíg ritka ittlétedkor is fájlalod a távolságokat,

míg terveinkből más akarata metsz vissza terebélyes szálakat,

és felforr fejem a hangoktól, amikor a gyerekszoba biztonsága

beszél belőled. Most még léphetnél felém, de könnyen meglehet, későn érik be a mozdulat, aztán mire végre valamiképp megteszed,

jön egy másik változat, és arcodat elmossa a vágy holdudvara.

... Változhatatlan vagy, elhiszed,

ismételt tévedéseid igazolnak,

és talán még büszke is leszel rá,

ha megmaradsz végül magadnak.

… Te kirekesztesz, mint erekből káros kontraszt-

anyagot, de vajon létezhet ilyen steril szerelem?...

… Amiről sajnálkozva bár,

de lemondtál, el kell, hogy engedd, máskülönben

lassan beleég a gyűlölet a szeretet szerveibe.

A „volna” mindig kevés:

egy feltételes lehetetlen,

4. Én várom már a földi posztvilág poszthumánusát

/ait, velük a transzglobál-humanizmust. De benned

mi most még AZ ÜRESSÉG ÍGÉRETE?

Már te is csak egy vagy a sok közül,

csakhogy pont az az egyetlen egy.

... A folyton üres szoba depressziót okoz,

a depresszió jogot formál a halálunkra,

a halál reményt ígér az újjászületésre,

az újjászületés kilátást az egyedüllétre…

Mert több módunk van a társtalanságra,

valamivel több érzékünk az önsajnálathoz,

több eszközt használunk az élet ellen is,

és több hitet vetünk az újrakezdésbe.

… Kerestél valamit, amit csodálhatsz,

ám akiben aztán színleg megtaláltad,

akitől kérni majd követelni kezdted,

csak emlékműve maradt önmagának.

... Gravírozz rám, úgy senki nem felejthet el,...

Nem viseli egymást két ilyen gyengeség.

... Ha elrontod nélkülem, aki voltál,

valakinek majd meg kell védenie

... Tudom ha mozgásra programoztak volna,

épp lefele húznád a piros blúzodat,

de ugyanígy állsz itt már hónapok óta,

nyílegyenesre vasalt hajad nem borzolható…

... És most kedvem lenne kipróbálni

legalább ezt a csillárt, vajon

tényleg elbírja-e a terhem.

5. Szerintem nem. Jobb lenne, ha nem,

és a HA MOST KEZDENÉNK törlődne

: nem lenne már elválasztó fal,

vakablak, folthallgatás. Tudom,

még máshogyan gondolod. Hogy?

Pontban éjfél, mikor a körülmények láncolata ágyba

kényszerít, de miután leeresztem a redőnyt,

elaltatom a laptopot és a konvektort, takaró alatt

várom, hogy hűljön a nyirkos levegő és írni kezdjenek

szemhéjamra a sugárút fényei…

Emlék labirintusban méteresre kerüli el egy-

mást zaklatott tekintetünk, csak hogy egy fal

két oldalán állunk, mit nem törnek át a gesztusok.

A részletek itt tartanak, mert a vonzódás kábulatában

képtelen vagyok belátni, hogy kétféle szeretet

még nem garantálja a találkozást.

A fal sötéten bámul rám a bútorok mögül,

egy beszüremlő fénysáv határolta árnyékkal

gúnyolódni kezd reménykedésemért,…

... Egymás eltorzult tükörképei

vagyunk két szembefordított

röntgenképen. Egyik oldalon

nagyobb koponya és kisebb

érzelem. Mégis ugyanúgy

árnyékol egy mellkasomba

rejtett szivattyú, a szív.

Két átvilágított felsőtest,

körbe futtatva indulatokkal,

narancssárga keretben. Közöttünk

mint könyvgerinc sötétlenek

a lapszéli ívek, közös határaink.

Margóra spriccelve homályos

keleti kalligráfiák, a féltékenység

nyomrendszere. Az akarat

születés előttről örökölt ősképei

halandók szétszakítására.

... Aztán ködös szavak jönnek,

és sanyargatjuk egymást kedves közhelyekkel.

Mint két leszakadó jégcsap,

elfolyunk, mire a tavaszi nap felkel.

... Csak kobaltkék foltok áramlása

sejtet mindent, a takaró hullámai

közé veszel, elmém redői közé.

Bőröd összemosták a lepedővel,

... Csak ismétlődő hasonlatokkal tudnám leírni

az ezután történtek menetét, ám ha megkísérlem

összefoglalni szótlan odaadásunk igazságát,

ha örömömben mégis áradni kezd belőlem ez,

te a csenddel csalsz meg büntetésül,...

közben szorongásom lassan feltör a párnákból,

a tükörből, amibe beégett figyelmem, a kádból,

amiben bőröm kopni kezdett, a pulton heverő rongyból,

a tej fehérjéből, a szőnyegre esett szálakból,

a lift nyomaiból és a kert fáinak haldokló törzséből.

De te még élvezed is a félelmemből fakadó vacogást,

6. Szerinted

AKI VÉGEZ ki-

végez? Miért?

... Minden szerelmet hosszú gyászév követ,

külön siratjuk el a közösen elvétett alkalmat,

majd örökbe fogadunk, és várhatóan most

sem örökre, egy mástól ránk maradt halottat.

... Unottan nézed őket, múltad

nyirkos nedveivel, örökölt hitelességed szárazával

keveredve agyagfigurákká lényegülnek át. Hiányosak,...

Egymásba nyíló feketelyukak.

… a világ bármely pontjáról bele-

vetheti magát a nemlétezésbe.

... Ezért remeg

hideg kézfej és görbül gerinc

a hátrafordulások zavarában,

miután lyukat mélyesztett

köréd a gyerekkor.

Aztán a gödör alján

szitálod a törmelékeket.

Keresésre kényszerít az akarat,

a legvastagabb könyv,

amit még nem írtak meg.

... Minden kirúzsozott száj,

minden sértetlen nemi szerv,

minden elköltözött óvszer

kihalt, megfojt, elmerült...

a beteg képzeten. Mert a volt után

és a lesz előtt is én következem.

... Üvegen néznéd önmagad mostani képét,

ám az kimúlik, mielőtt szemedbe visszatalálna,

és a fuldoklás szinte lebénítja fáradt arcodat,

mely kiáltani készült, de belélegezte a halált,...

Mikor egy romba döntő vírus utáni megpihenés

áttöri nyugtalan éjszakáidat, ereje túlmutat a halálon.

7. Hat versciklusod ezt ajánlja nekem: a hetedik te magad légy!

Vagy?

Aztán eltelik hét perc,

és elhomálylanak a szemek,

aztán eltelik hét óra,

és kifárad a száj,

aztán eltelik hét nap,

és kaparni kezd a torok,

aztán eltelik hét hét,

és nem történik semmi,

De a Két akaratban történik.

Éltem és haltam benne.

Az utolsó vers címe: Akikkel majdnem egy.

Nem másoltam le az Olvasódnak,

hogy lehessen majd ő is veled egy!