„Hiányzásra kijelölt hely”. A Tandori jelenléte(i) című emlékkiállításról

.

„Hiányzásra kijelölt hely”. Tandori jelenléte(i) című emlékkiállítás

2021. 10. 02. - 2022. 04. 10.

Virág Benedek Ház – Tabáni Kuczkó

1013 Budapest, Döbrentei utca 9.

Kurátorok: Tóth Ákos irodalomtörténész, Kokas Nikolett művészettörténész

Abafáy-Deák Csillag

Ha fél szóból meg nem értesz, / egy szó könnyen hülyeség lesz.

(Tandori Dezső: A fél tenyér)

A hiányzók jelenléte

Mindenki sziget – rajzolja meg a nőt, mint egy homokórát. A pokol útja Mindenki szigettel van kikövezve (2004). Tandori szigetén járok: most mindenki szigetévé lett. A tárgyak szabadok, nem használja senki, holt lelkük a teremben bolyong, Tandori lelkével együtt. Ez még nem a pokol, nem is a túlvilág. Valami köztes hely. Olyan, mint egy ismeretlen kirakós játék, ki kell rakni, nem mindig sikerül. Kapunk fogódzókat, a feliratok igazítanak útba, jelzik, hol is járunk, hova is értünk.

Tandori Dezső és a szabadság elválaszthatatlanok egymástól. Talán nem véletlen, hogy szerette a madarakat, mint Assisi Szent Ferenc, ráadásul a verebeket. Igaz, kalickába zárva, fogolyként, és gondozta, imádta mindegyiket. Másik szenvedélye a lóverseny volt; tippelt, fogadott, tétre-befutóra, akárcsak Csurka István. Krimiket írt, rajzolt is. Pilinszky mellett a legmagányosabb költő. Nem gyűlölte az embereket, csak távol tartotta magát tőlük. Gondolati költészete nagyfokú érzékiséggel és érzékenységgel párosult. Filozófus elme, aki Wittgenstein módjára értette és látta a világot.

A kiállítás címében ott rejlik egyik híres mondata, paradoxona: „Jobb lesz itt is ugyanolyan kevés.” (H. királyfi, mostohaapja előtt) Teremről teremre járva, a tárgyi relikviák és fényképek, versek, idézetek között keresem Tandori Dezsőt, itt is van, meg nincs is itt. Egy bálvány, egy legenda. Kikezdhetetlen, most az emlékezet hálója veszi körül, hol a levegőben látom, hol a víz alatt, nagyon mélyen. Mintha kopoltyúja lenne, a vízben elvan, mint akármelyik hal, és mint egy kétéltű, a szárazföldön sem jön zavarba. Önmaga léte zavarta, hogy valaki, hatalom nélkül.

.

Szabálytalan volt, miközben minden szabályt ismert. Mint egy rejtvényíró, rejtvényeket hozott létre, törjük csak a fejünket a betűhalmaz, az üres lapok, a piktogramok láttán. Bizonytalanságban hagyva az olvasót, a nézőt, van-e a rejtvénynek megoldása, ha van, akkor lehet-e egynél is több? Karinthy óta senki sem játszott úgy a magyar nyelvvel, mint Tandori. Nem lógott a szeren, maga mögött hagyta a Tanár úr kérem iróniáját, és a többértelműség álarcát öltötte magára.

Paradoxonokban gondolkodott. Félreérted nélküledet... Tandorinál a József Attila-i hiány nem a mama hiányához kötődik, hanem az elmúláshoz, az önazonosság hiányához. „Így keletkezik egy személy, / még csak híjának a helyén se. / Valamint minden esemény / egy nincs-mi-hogy félreértése. Élet és halál közötti teret kutatja: „Hogy vissza ne térhess sosem, / el sem hagyhatod teljesen. / Őrzöl belőle valamit, / és továbbszökni kényszerít.” (A tékozló).

Pilinszkytől tanult, árulja el a Lánchíd, 1989 című írásában. Meg Mészölytől, Jékely Zoltántól. Szokatlan hármas. Szerette Mándyt is, ahogy hajnali kapu becsapódik valaki mögött, akit sose látunk többé, és ki tudja, mi lesz vele (Tandori Dezső: Lánchíd, 1989). Ma még nem fogjuk, talán nem is foghatjuk fel, mi lesz velünk Tandori Dezső nélkül. Magunkra hagyott. Vak ügetését hallani / Eltévedt, hajdani lovasnak… írta Ady (Az eltévedt lovas). Még nincs hajdan, Tandori csak ellovant.

Nézem a rajzait, festményeit. »„Csak épp: az akkor / teljes kor volt: maga volt”« (Gyerekkori haiku, 1983). Tandori élete teljes és felfoghatatlan. Megmaradt Tandori Dezsőnek, orwelli, shakespeare-i gesztusokkal. Önmagából merített, tudattalattija mélyére látott. Úgy tört fel a csúcsra, hogy végig a hegy lábánál maradt. Pályakezdését 1955-re teszi, egy Petőfi-pályázatot nyert meg. Magyartanára Nemes Nagy Ágnes volt. Töredék Hamletnek című kötete 1968-ban jelent meg, életmű-embléma lett, kihagyhatatlan, Adyn kívül (Új versek, 1906) talán senki sem rajzolta át úgy a magyar költészet térképét, mint Tandori.

.

1980-től utazni kezd, kiszabadítja magát önkéntes kalickájából. Megszűnik a mennyezet és padló körül határolta világ. Radikálisan életmódot vált. A rendszerváltás kihat életére is, kezdetben kiadatlan marad vers- és regénytrilógiája, krimisorozata, csak évekkel később jelennek meg (A Legjobb Nap, szerk.: Tóth Ákos. Tiszatáj Alapítvány, Szeged, 2006; Zombi – Egy elég kegyetlen történet. Jaffa Kiadó, Budapest, 2006; Ördöglakat, Pro Die Kiadó, Budapest, 2007; Kilobbant sejtcsomók – Wirginia Woolf fordítója voltam. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008). Az új évtized, a szép új világ mást is hoz számára, aforizma, poénos dalforma és a rajz. Belemélyed a popkultúrába, a popzenébe, a videoklipek anyagaiba (Napszakok idegenben). „Szia, királynők: Társném; Szpéró; Virginia Woolf; Linda Perry / – mindenbélik; szárnyasak; öngyilkosak; manók! –, szia, / szia, szia, szia, Morphine & Chocolate a felvonások között / nektek, Koala Kártyabajnokság és Esthajnalcsillag! / Ma ismét fél négykor keltem, és megmértem magam.” (Szia, Királynők)

.

Sakk-könyveket látni. Endgame. Végjáték. Az 1970-es években sakkverseket ír, mintha konkrét költészetet művelne. Használja a sakkzsargon nyelvét. 2013-ban Polgár Judit verses sakk-könyvét (Sakkjátszótér; írta Polgár Judit és Polgár Zsófia, magyarra rímelte Tandori Dezső, rajz Polgár Zsófia. Cityvet Kft., Budapest, 2013) magyarítja angolról. Az élet-matt elkerülhetetlen. Lehet újrakezdeni, mint egy sakkjátszámát, újrajátszani, vagy egy teljesen új partit kezdeni. Kundera óta tudjuk, hogy nem lehet. A játszmának vége. Kivel sakkozott? Egyik versének címe (A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz) karácsonyi ihletésű, de egyetlen sora örök rejtély: Hc3. Jézus győz? Szabálytalan megnyitás. Törd a fejed, mi vár rád.

„Volt az élet előszoba, / Lett emléke utószoba, / Utószoba, előszoba, / Utóbb nem jön elő soha.” (Álpetőfik, 2013). Fölötte egy medverajz, a rajzon az írt szöveg: A Főmedvének kellene hajózni. Csak én akkor már nem leszek ott. (2002). A főmedve fölött: Egy dél-afrikai sír kész aranybánya!

Tandori a jövőbe látott, számolt a halállal, a halálával. A kiállítás címéül szolgáló verset (Hiányzásra kijelölt hely) 2007-ben írta, benne ezeket a sorokat: „barátném(om), / jön, hogy a halál előszobája, és hogy ez itt egy Hiányzásra / Kijelölt Hely, naggyal írom, ahogy jól vezetett kocsmám / félig nyitott ajtaján láttam a táblát, a "doh" eltakaródott, / eltakaródottat fújt, és a "hányzásra", néha, de főleg / az "ányzásra" látszott, és nekem, látja, kedves B., / 69 évem kellett majdnem, hogy általánosan rájöjjek, / e világ spec egy hiányzásra kijelölt hely.”

Ez a vers az otthon, az emberi barátság, az élet-halál búcsúverse. Benne jelen van Rodostó, a magány. Tandori, mint a magyar költészet folytonosságának példája (milyen paradox), Mikes Kelemen örököse is, ahogy Lévay József is az lett Mikes című versével.

.

Tandori végleg az idő foglya, egész életében szabadulni akart az idő hálójából. Nem sikerült neki, szerencsénkre, szerencséjére. Ahogy Egy talált tárgy megtisztítása című kötetében írta: A kevesebb-mint-ugyanaz / holnyi helyet se kér egészen; /semelyikfelől oldalaz / maga s más egyenesszögében.” (Vízjel W. S.-nak) Ezek a sorok Tandoriról is szólnak, önvallomásként is felfoghatjuk. A rövid idő történetében írja: „És szétkallódnak ők, ha meghalok. / Ez az életem, hát képzelhetetlen. / Nem leszek. Pedig nem. / Igen.” (Repró és rekontra)

Némi dacot érzek soraiban. Dacol az idővel, az elmúlással. Dacol, nem akar múlni, ahogy néha az idő, úgy az ember sem. „A mélyem mélyebb, mint a köd,/ s mit rám riaszt, a félelem./ Hisz amiből világra jött:/ az életem.” (Rainer Maria Rilke: A sápadt Ábel így beszél).

Tandori életébe pillanthatunk be, a teremtés világába, a tér és idő benépesítésébe, ahogy egykor Gyulai Líviusz és Gross Arnold tette. Magánmitológiájában helye volt a verebeknek, medvéknek és versenylovaknak, a sakkozó elmének. Együtt és egyszerre voltak. Az üres kalicka, a feltört tojás, a sakktábla az üresség felfoghatatlan jele. Tandori űrje néz vissza ránk. A veréblét időtlensége, amely egyben az emberi élet metaforája is. A végesség könyörtelensége, pusztulunk és elpusztulunk, miközben azt szeretnénk, hogy szárnyunk legyen és repülni tudjunk, szabadon. Ahogy Tandori tette, kalickával a kezében. Eltemette és meggyászolta Szpérót, Alizt. Mintha emberek lettek volna. Mintha tudnánk a választ, hova lettek a madarak, hova lett Tandori Dezső?

.

Kölüs Lajos

„Nem lesz többé neved se / emléked se jeled se / kevesebb vagy mi voltál / egyetlen marék csontnál” (Kormos István: Egy kihantolt sírra)

Nem vagy és/de lehetnél

A kiállítás termeit úgy járom be, mintha Tandori-pantheonban járnék. Ha sapkájára nézek, Tandori francia dokkmunkásként vagy halászként jelenik meg előttem. A messzeség vándora, víz és az ég között jár-kel, sosem süllyed el. Magabiztos, de tudja, a halállal játszik minden útján. Tandorit Krúdy érzékenységével vonzották a helyek, a terek, az épületek, a távol és a közel.

Minden bizonnyal ismerte Gulácsy Lajos festészetét és a maga alkotta világát. „Reneszánsz kosztümben és magas sarkú selyem-cipőben alkotta meg hoffmanni mesevilágát, Na  Conxypant, ahol nincsen idő, amelynek saját nyelve van, és amely valahol a Hold és Japán között terül el… Gulácsy tökéletesen  tisztában  volt viselkedésének  experimentális mivoltával: „Értem  jött  a múlt”, mondta magáról éleslátón. (Erről bővebben itt.)

Tandori is tagadott, csak míg Gulácsy a polgári világot, addig Tandori a szocialista érát. Kormos István is meseszigetet alkot (Nakonxipánban hull a hó), majd Yorickká lesz, egy szegény bohóc: Halálon túl kicsit / mondjuk ötszázöt évvel / senki nem tudja rólam / hogy én valék Yorick / koponyám partra vetve / fűrésszel elfelezve / egy jó öreg sírásó / pohárnak kinevez / széléről kortyint fecske // Hajha barátaim / akkor már ti se lesztek (Szegény Yorick).

Hogy Tandori eretnek volt-e, mint Bosch, aki démonokat, angyalokat és különféle bűnöket elkövető, torz alakokat vonultatott fel képein, nem tudom. Ha mégis az volt, nyelviségében volt eretnek, aki egy olyan költő-filozófus elméjével tudott a világra és önmagára nézni, hogy figyelme nem kerülte el azokat a jelenségeket, dolgokat, amelyeket a többi ember észre sem vett, mivel folyton a szemük előtt vannak. Tandorit sem kerüli el a Kormos István-i gondolat és életérzés dilemmája: nem vagy és/de lehetnél.

.

Szól a rádió. Táska. Szokol. A kis rádió két hétig velem / volt a vécén, a kádban (1976726/b – „For Sokol – with love and squalor”. T. D. Salinger, erről lásd itt.)  Kapcsolat a világgal. Második kötete, az Egy talált tárgy megtisztítása 1973-ban jelent meg. A csúcsra ért, másodszor is, ott is maradt. Talán nem véletlen, hogy madársereget tart és medvetársadalmat épít, a házi világ csodalényeit. Kívül van a világon, igyekszik otthonosan érezni magát ebben az önmaga teremtette, létkérdésekkel megfeszített világban. A Nagy Koala Kártyabajnokságot szervez és játszik feleségével, Tandori Ágnessel. Tornajegyzőkönyvet vezet. Játszik. Komolyan, mint Dosztojevszkij Játékosa. És telik az élete, nyár jön nyár után. Az idő semmit játszik, / langy tócsa most, megállt. / Hogy elleng, abból látszik, / hogy remeg a virág (József Attila: Nyári délután).

Tandori átlépi a Nagy László-i idill csapdáját (Ki viszi át a szerelmet), és Ady köpenyét sem teríti magára, de úgy kérdez, hogy óhatatlanul is jelen van a költészeti múltunk két ismert alakja: Ki szedi össze váltott lovait, / ha elhulltak, ki veszi a nyakába? / ki teszi meg még egyszer az utat / értük, visszafelé, hiába? (Hommage). Nem visszafordul, előre sem vágtat, nem áll seregek élére, nincs serege, egyedül van. Világítótorony, jelzés, hogy sziklák vannak a közelben, kerüld a partot.

Létfilozófiája az Elmúlva Megmaradás; tudatos és mély, sarkít, kihegyez, olyan, mint aki a parázsra száraz gallyat vet, és felcsap a láng, piroslik. Piroslik az arc is, a szem is. Az ittlét már nem ittlét, túl van rajta (Függő némaság, megjelent a Zen Koala Kártya című könyvben, Terebess Kiadó, Budapest, 2006), de valami mégis mindig visszarántja. Egy kártyajáték, egy lóverseny, egy madárcsicsergés. Medvéket gyűjt, macikat, sárgák, fehérek, feketék.

.

És ott vannak a gombok, mindenféle színben és méretben. Ott van Nagy Gombfocikönyv (Móra, 1980). Hol vagytok régi gombcsaták? / Levelezek csak rólatok / […] célozgatom a kapufát. (A régi gombcsaták). Silver-Reed piros írógép, egy vers befűzve: Tandori Dezső: Utóirat. Miről beszélhet, íme, aki / ennyire elfelejti, / amit frissen ígért?

.

Madártojások, dobozban, keltetésre várnak. Üres kalickák, madarak nélkül. Emlékfal madarakról. Saját rajzok, grafikák. Örök jelenbe örök repülők (Lásd itt.). Szpéró 1977-ből. A madárkolónia legnagyobb létszáma tizenkilenc. Mindegyikhez szólni, szót érteni, idő és nagyon emberi-állati gesztus a Lánchíd utca 23-ban. Madarak a közszereplők (verebek, zöldikék, cinkék, díszmadarak). Külön világ, benne az elhagyhatatlan elhagyottság. Ebben a világban születik lírájának egyik legszebb darabja: A Semmi Kéz. Versnapló. Az idill elvesztésétől való rettegés, haláluk miatti gyász. Emberpótlók? Nem tudom eldönteni. A madarak is emberek. Madárnak születni kell…! „Ez voltam én, / egy veréb. / Megtettem, amire futotta; / ég veletek.” (William Carlos Williams: A veréb, Tandori Dezső fordítása. Ezekről lásd itt.); „Rájuk, mint ezt mondják, találtunk, / mi magunk nem voltunk egészen magunknál,/ ők még nem voltak nálunk, / és most így is, úgy is vagyunk már”. (Tandori Dezső ‒ Tandori Ágnes: Napok előtt, 1988)

.

Külön vitrinben a lóverseny-játék, dobókockás, esélylatolgató jegyzetekkel. Társasjáték. Ki játszott Tandorival feleségén kívül? Kit tisztelt meg azzal, hogy kockáztatta, feladta egyedüllétét? London az én Bakonyom, / Párizs Ady Bakonya; / Szekér jön egy alkonyon, / felülünk a bakra. (Tandori Dezső: Illés, Éliás). Lófejeket mintáz, rajzol. Tandori önvallomása: „Én 55 éves koromra / egy félbölcs öreg zsoké lettem, / kentaurrá sose bomolva / magam akadálylova lettem.” És fut egy örök körbe érve. Hogy ült-e lovon, mint Árpád apánk, vagy Csaba királyfi, nem tudom.

A tárlat nem öntanúsítás, bár a tárgyak, könyvek, rajzok, fényképek – mind olyan jelek, amelyek tanúsítanak, nem valamit, hanem valakit, Tandori Dezsőt, aki maga akadálylova lett. Nem tért ki az akadályok elől. Vagy mégis? Ez örök kérdés marad. Földön futott, mint akármelyik ló.

„Mi a ló? Mi a kő, kend? Mi a ló, kend? Kend is lehet bármikor Moorcroft Boy; mint Kosztolányinak súgja a hang az Alvó ágya mellett: vigyázz, vigyázz. Halottaid – bár élőid is, de ez csak csalfa látszat – egyre többen. S majd földbe jutsz, hol madarak, királyok s kutyák porladnak, mint a falevél, így Jékely. És lovak, teszem hozzá, és minden, »ami ez volt«.” (Tandori Dezső: Mi a ló?)

Rajzolt egy kört, mintha benne egy akasztófa lenne. Mintha egy körből kiválna valami, a mozgás, a centripetális erő nyomán elhagyná addigi röppályáját. Vége, Vége, Vége / Vége, Vége,Vége / Vége ETC. Vége.

Hallgatni (meghalni) / Északon (éjszaka lehet) kell. Piros-fekete vonalak, betűk, mondatok, Babits beszélgető füzete jut eszembe.

.

Az utolsó kézirat 2019-ből: „Arany, a tölgyek. N. N. Á. a fák, / valaki arra/ jár legalább. / Kimondhatatlan / tettek a csendben, / ha megtanuljuk, / zsarnok-világunk múljuk. / Élre-él múljuk, / napra-napjainkat. / Krúdy Óbudára / költözik, leginkább / ...mért is? legyint csak, / nem is legyint. Napra-nap élek./ Megint leint.”(Arany, a tölgyek)

Átírta a költői szerep szabályait, és a költészet mibenlétének határait is megkérdőjelezte, ahogy a képzőművészet terén Duchamp a piszoárjával megkérdőjelezte a magas művészetet. A veréb közhely, a jelentéktelenség abszurdja. Jelenléte kiváltságos, egyben elkerülhetetlen emberi gesztus eredménye is. Minden bemutatott tárgy, levél, fénykép ezt az emberi gesztust őrzi. A tárlat random, de nincs benne semmi véletlen, Tandori szelleme hatja át. „‒ Mennyi mindent mondtatok – mondtam Neki. / ‒ Mennyi jót. Csak nincs mivel följegyeznem”. (Egy kis korszak lezárul, de épp így meg is nyílik előttünk)

.

Megnyílik? Mindenki magában hordozza a választ.