Böbe megbolondult. Totál bekattant. Mióta Vanda kijelentette, hogy lent marad Szegeden, és ne várjuk haza hétvégenként, Böbével nem lehet bírni. Kimarad esténként, rögtön letusol, amint hazaérkezik, és egy olyan munkatársnőjére hivatkozik, aki fél éve kilépett tőlük. Amikor erre felhívom a figyelmét, azt mondja, lehet, azt hitte, már elfelejtettem. Nem, nem felejtettem el. Akkor hol van esténként, kérdezem a nejem, de ő csak széttárja a kezét, hogy jól van, lebukott, de nem érdekli. Semmi sem érdekli.
– Hívd ide anyádat – leheli apám a takaró alól.
– Alszik.
– Szarnom kell, fiam.
Kerüli a tekintetem, a falat bámulja. Leveszem az infúzióról, és felültetem, a takaró be van szorulva a dereka alá, felszisszen, ahogy lerángatom róla. Nem szól, csak az arca torzul el, mint évekkel ezelőtt, amikor hazajöttem az első iskolanapomról.
A padló és az ajtó között néhány centis repedés tátong. A naftalinból kiszedtem a hosszúkás narancssárga párnát, melyet az előző lakásom küszöbére csináltattam, és behelyeztem a jobb sarokba, a linóleummal borított előszobaküszöb és az ajtó közé. A párna csak egy gondolattal hosszabb, mint kellene. Csak azután kapcsoltam fel a villanyt. Nem vagyok otthon. Ma vagy ötször becsöngettek.
Foltos égbolt lebegett ma fel-le
Foltos égbolt lebegett ma fel-le,
Mint kocogó paripa.
Akár viasz, fülem teletömte
Hangos gépi muzsika.
Tóth Krisztina legújabb novelláskötete, a Párducpompa átmeneti állapotokat rögzít és ellentétes pólusokat ütköztet egymással: gazdagság és szegénység, hatalom és kiszolgáltatottság, társadalmi nemek és osztályok, valamint generációk drámája sűrűsödik össze ötven rövid történetben. A novellák precízen megfestett realista mozaikdarabkák, amelyekből összeáll a mai magyar valóság keserédes rapszódiája: a kötet a borongós pesszimizmustól kezdve a fanyar humoron át a derűs öniróniáig többféle stílust felvonultat.
„Sose volt még ilyen valószínű, hogy a világunk csak egy hologram” – így hangzik Borda Réka első verseskötetének mottója. A paratextus a holografikus univerzum elméletéről született számtalan ismeretterjesztő cikk egyikére reflektál. A könyv borítója, mintha csak a szimuláció elképzelését illusztrálná, egy csillagos égre vetített velociraptor-szerű őshüllő árnyékképét ábrázolja. A kötet címe Hoax, ami a hologram-világkép kontextusában a valóság bizonyosságának megkérdőjelezését jelképezheti, azt az előfeltevést generálva, hogy a versek beszélője az őt körülvevő világgal kialakított viszonyát akarja felülírni, vagy legalábbis annak bizonyos aspektusait újragondolni.
Kezdjük a lényeggel: minden összefügg mindennel, de semmi sem következménye semminek. Roberto Bolaño 2666 című könyvében elmélyedni olyan, mint figyelemzavaros gyerekként betévedni egy vidámparkba. Odakapunk a ringlispílhez, beszélgetünk a vattacukros bácsival, horrorpalotába tévedünk, és pár percre felszállunk a dodzsemre is. Megismerünk több ezer embert, bizarr világokban bóklászunk és mindegyikről azt gondoljuk, megtaláltuk a Bölcsek Kövét vagy legalább a nap fénypontját.
Nemcsak a kortárs képzőművészetnek lehet igénye a közönséggel való intenzív kapcsolattartásra, hanem a kortárs irodalomnak is. Az irodalmi interaktivitás prózastratégiája a folyamatos jelenre vonatkozik, közvetlen hatást akar, nem nézi le az olvasót, nem szeretne felülkerekedni, a befogadót egyenrangú személynek tekinti. Közérthető akar lenni, de nem kommersz. Kiindulópontja az emberek közötti reláció, a kapcsolatok összessége és kontextusba helyezése. Rakovszky Zsuzsa Célia című regénye karakteresen mozdul el az olvasó irányába, tudja, a regényt, akárcsak a zenét, végső soron az elménk hozza létre.
Mizsur Dániel első, Karc című verseskötete 2017-ben jelent meg nyomtatásban a FISZ kiadásában. Jelen sorok írója PDF-formátumú kötetet szerzett, aminek egyaránt vannak előnyös és hátrányos következményei. Hátrányos, hogy a kötet vizuális megjelenéséről csak közvetett források alapján nyilatkozhatok. Előnyös, hogy miattam nem pusztul az őserdő.
Mi az, hogy kisüt a nap! Vagyis most még nem süt? Majd kisüt? Semmi carpe diem? drMáriás nem elég optimista? Mi történt? Mikor még le se ment a nap. Megírta az újság, bemondta a rádió, sőt a tévé is mutatta. Láttuk! Beütött a klímaváltozás? Fehér éjszakák, elcsúsztunk a térképen? Nem csúsztunk (?) semerre se, csak dr. Máriás műtermében bolyongunk újfent, régi barátok között, nem vallanak színt, a művész színezi őket, igen, valóban színes egyéniségek. Hogy néha sírni lenne kedvünk a nevetés mellett, az a mi bajunk. Minek nézünk ilyen képeket, mikor forgathatnánk, na, nem mondom meg, mit. Így a szemünket forgatjuk.