A bécsi nő épp az Andrássyn sétált a Louis Vuitton bolt előtt Fifivel, a pomerániai törpespiccel, amikor a kutya hirtelen szívrohamot kapott, és megdöglött.
A nő zavarodottan állt. Azt hitte, csak szórakozik vele az ő Fifikéje, azért dobta el magát. Vagy talán csak fáradt, és azt szeretné, ha cipelnék. Lehajolt, felnyalábolta a kiskutyát, és csak állt ott, karjában a tetemmel. Aztán rádöbbent, hogy vége. A nő torkából valami furcsa, gurgulázó hang tört elő, és sírni kezdett. A járókelők mind megtorpantak, és a fejhangon visító nőt bámulták. Még az eladó is kiszaladt a boltból, hogy megnézze, mi történt.
Anya, apa és a kígyó
Ma éjszaka azt álmodtam, hogy belém mászik egy kígyó. Sokáig körözött a szobámban, fényesfekete-smaragdzöld kígyó volt, és néha kinyújtotta rám az irreálisan piros nyelvét, de én nem féltem tőle. Az ágyam hatalmas volt, fehér és illatos. A lepedő, a párnák és a paplanok is fehérek voltak, olyan kemény és hűvös, mint amilyen a nagyon proccos szállodákban. Maga a kígyó is rettenetesen elegáns volt, már-már hivalkodó. Felmászott az ágyra és bekúszott a takaróm alá és én tudtam, hogy most belém fog mászni.
erősködik, hogy ne a munkahelyemen, inkább a lakásomon találkozzunk. Számára nem alkalmas az este hat, addigra már a színházi próbán kell lennie, a kora délutáni órák megfelelőbbek lennének. Ilyentájt még mindketten frissek vagyunk, tele energiával és gyönyörű, trillázó hangokkal. Zengő hangzók ide, vagy oda, szigorúan ötig tart a munkaidő. Van elég tárgyalószoba, háromra lefoglalok egyet, az üvegfalút a földszinten, a kávéautomata szomszédságában.
(Die Hundeblume)
Becsukódott mögöttem az ajtó. Egész gyakran megesik, hogy valaki mögött becsuknak egy ajtót – az is elképzelhető, hogy bezárják. Bejárati ajtókat például, és akkor vagy kint, vagy bent vagyunk. Van bennük valami végérvényű, lezáró, kirekesztő. És most ezt betolták mögöttem, igen, betolták, mert ez egy valószínűtlenül vastag ajtó mögöttem, amit nem tudnak becsapni. Egy utálatos ajtó a 432-es. Különlegessége, hogy száma van és vassal vonták be – oly büszkévé és megközelíthetetlenné teszi ez; mert nem lehet megvesztegetni, nem enged be senkit, és az áhítatos imák sem hatják meg.
Tipikusan erdélyi, tipikusan magyar?
(Vida Gábor: Egy dadogás története. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017)
Végtelen havasok, tragikus sorsok, otthontalanság, medve és decire mért pálinka. Tipikusan erdélyi (magyar). Tipizálunk és halálosan megsértődünk, amikor egy-egy sztereotípiában magunkra ismerünk. A közelmúltban ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele Magyarország egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója. A cég november elején új kampányában a „tipikusan magyar” fogalmának újragondolására tett kísérletet, ellentétbe állítva a rólunk kialakult sztereotípiákat, mint a végeláthatatlan sor és az ebből kitörő, kordon alatt átbújó utas, a szinti hangjára lassúzó nyugdíjas pár, az országhatáron átívelő sikerekkel, többek között Lévay György művégtag-fejlesztésével vagy Keszthelyi Vivien háromszoros túraautó-bajnok eredményeivel.
Kérjük a bőrlégzést szabadon hagyni
(Bán Zsófia: Lehet lélegezni! Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018)
Bán Zsófia Lehet lélegezni! című legújabb könyve idén júniusban jelent meg a Margó Irodalmi Fesztivál keretében. A tizenkilenc novellából álló kötetben sokféle emberi sors és elbeszélői stílus jelenik meg, és a különböző történetek széles érzelmi skálán mozognak. Vannak benne szívmelengető és mélyen elgondolkodtató darabok; van, amit egy lélegzetvétellel végig lehet olvasni, és van, amit kicsit emészteni kell. Egyszóval a kötet igazi hullámvasút, amely a menekültválság és a hajléktalanság témájától kezdve Esterházy Péter stílusimitációján át eljut a Rimbaud-kutatás néhány filológiai problémájáig.
Az érzékelés kapui
(Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018)
Grecsó Krisztián jelen kötete hat, egymással lazán összefüggő elbeszélésfüzér, ötvenöt rövid novella, ugyanannak a főhős-elbeszélőnek és szerző-alteregónak az élményvilágára építkezik, melyek Grecsó előző könyveiből már ismerősek lehetnek. A Harminc év napsütés az íróvá érés életrajzi fikciója, személyes történelmét saját múltján, közösségi narratívákon és vizuális forrásokon keresztül mutatja be. Nem lineáris autobiográfia jön létre, hanem a gyermeki képzelet, a felnőtt emlékezet és az önfelismerés igénye egyesül novellaciklussá.
Ítészi életmű-esszencia
(Kemsei István: 40 év – 40 könyv. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2017)
Négy évtizedes minőségi költői jelenlét a magyar irodalomban mindenképp figyelemre méltó, megbecsülésre érdemes. Ami persze jóval több, ha a folyóiratközléseket is tekintjük és napjainkig húzzuk az ívet, ám tény, hogy éppen ennyi idő feszül Kemsei István a Kozmosz Könyvek sorozatában megjelent Arc (1973) és újabb versprózáit egybefogó A vakond feljön (2013) kötete között. A szerencsére egyre gazdagodó életmű rangját pedig tovább emeli a prózaíró remeklése, a szépségében és alaposságában talán csak Kabdebó Tamás regényeivel (elsősorban a Danubius Danubiával) rokonítható Duna-könyv, A szederinda szeme, a Róka a fűzfán esszéinek gyöngysora, s a kor- és pályatársak teljesítményeire (köztük a feledéstől ily módon is óvott Hules Béláéra!) figyelmező Valamennyi időnk irodalomtörténeti arcképcsarnoka.
Apró kincsekből páratlan gazdagság
(Tolnai Ottó: Nem könnyű. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2017)
Tolnai Ottó életműkötetei a Jelekor Kiadó gondozásában jelennek meg, a Nem könnyű a harmadik e kiadványok sorában. A vaskos kötet a legfrissebb, 2011 és 2017 közötti verseket tartalmazza, melyek öt igen eltérő terjedelmű, de más tekintetben nem igazán különböző ciklusba rendeződnek. Bár a Kibuggyan a vér a számon a nagyobb lélegzetvételű, a Fejes vonalzó pedig az alkalmi verseket gyűjti össze, a másik három ciklus (Scandal; Tapőr; Dél-Tirolban) formailag, tartalmilag kevésbé körülhatárolható – ami természetesen nem hátrány.
A kérdések varázsereje
(Szabó Róbert Csaba: Vajon nagyi és az aranyásók. Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2017)
Szabó Róbert Csaba öt felnőtteknek írt kötete után egy hamisíthatatlanul mai erdélyi meseregénnyel hívja fel az olvasók figyelmét számos olyan problémára, amelyek nemcsak a gyerekeket érintik, hanem az egész bolygó embereit és élővilágát sodorhatják veszélybe. Így miközben a Vajon nagyi és az aranyásók egy ízig-vérig erdélyi történet erdélyi helyszínekkel, emberekkel s az ott élők történeteivel és nehézségeivel, mégis korunk fontos jelenségeivel szembesít. Két tizenkét éves gyerek a főszereplő. Ferkó Kolozsvárról, Zsuzsi pedig Nagyváradról érkezik Verespatakra a nagymamáikhoz, ahol együtt szoktak nyaralni.
Araszoló tömeg, mosdóban dekkoló tinilányok, elmélyülten olvasó és társalgó ember-szigetek, QR-kódok a sorok közé rejtve: a Győri Könyvszalon jellemző elemei 2018-ban, október 16-18. között. A sokféle esemény között nem könnyű eligazodni annak, aki nem rendelkezik többéves rutinnal. Számomra az idei az első alkalom, hogy ennek szentelhetem a hétvégémet.
BACON, FREUD ÉS A LONDONI ISKOLA FESTÉSZETE
2018. 10. 09. – 2019. 01. 13.
Nemzeti Galéria
1014 Budapest, Szent György tér 2.
Michael Andrews,Frank Auerbach, Francis Bacon, David Bomberg, William Coldstream, John Deakin, Lucian Freud, Alberto Giacometti, David Hockney, R. B. Kitaj, Leon Kossoff, Dorothy Mead, Paula Rego, Walter Richard Sickert, Stanley Spencer, F. N. Souza, Chaïm Soutine és Euan Uglow
Agyversek, Szőrapa, világűr és rendszerváltás. Társadalmi és életkori kérdések. Most akkor a mai harmincasok a szerencsés szomatizálók? – Deres Kornéliával a X. Véneki Alkotótábor második napján Bende Tamás beszélgetett. Legújabb lapszámunkban a szerzői est szerkesztett, kiegészített leiratát olvashatják.
Restaurátori olvasætűdök Turczi István Ürességéhez*
„Cuvier-től kezdve az élő, legalábbis első megközelítésben, kitér a kiterjedt lét általános törvényei elől; a biológiai lét regionális lesz és autonóm; az élet a lét határain az, ami külsőleges a léthez képest, és mégis benne nyilvánul meg.”
Michel Foucault (Romhányi Török Gábor fordítása)
„De a létet és az írást nehéz összehangolni.”
Gaston Bachelard (Bereczki Péter fordítása)