volna

mint repedések

közt az enyészet,

szűz szemirámisz

látja, a fákat

tartja a törvény,

szent vonalakból

épül a kert, rend

lelke az örvény

biztonságba bedugja fejét,

így óvja a széltől lomb-

koronáját lombok nélkül,

szűz szemirámisz látja

a természet szentségét, fényt

a magasban, tollaitól meg-

fosztott hajnal húzza

a látványt, már menekülne

a túlra, papírnak széle

határt szab, mozdulat

alszik, mint az üresség,

szunnyad a mélyben

mint lebegő fát

őriz a hajnal,

szűz szemirámisz

lába nyomán úgy

táncol a kert is,

néma sötétség

éji homályát

űzi a napfény,

boldog a lélek

szűz szemirámisz táncol,

szellő lába nyomán kél,

sárkány színesedik már,

retten az árnyék, nem fél,

bolond, ki földre rogyván

fölkél és újra lépked,

lázongva vallok törvényt,

szabályt és földi kérget,

néma levél, szent foszlány,

távolodik hajnalban

minden olyan tévelygés,

mit kert rejt, miben őr van

névtelen álom,

szűz szemirámisz

kertje az éden,

burjánzom benned,

mint áldott szívben

az érzés, édes-

anyámat várja

a gyermek, meg-

szülöm őket,

mintha lehetne

teremteni vissza,

trilla talárom

mintha az élet

volna gyökéren

háza csigáknak,

szűz szemirámisz

lélegzethez

juttat imákat,

száll a madárszárny,

angyalok arcán

íze halálnak,

nincs többé kettő,

nincs többé egy,

csak a másik

langyos kontyban

hordja haját rég

szűz szemirámisz,

háttal a szemnek

néz mereven, mint

néma igazság,

arcán árka

a múltnak mély ránc,

erdei ösvény

hó

hull

rajzolt

tájra,

ajándék,

szűz

szemirámisz

teste

a játék,

angyalok

álma

a versben

a ritmus