A nagyon korán írott verseimnek; Tetszik, beteg vagyok, de nem Ön miatt; Visszavonulni: menj el, menj…; Honvágyam

A nagyon korán írott verseimnek

Моим стихам, написанным так рано…

A nagyon korán írott verseimnek,

Mikor nem tudtam még -- költő vagyok,

S szóródtak, mint szökőkútból a cseppek,

S rakétaszikra, sok,

Amelyek, mint kis ördögök, betörtek

Szentélybe, hol tömjén s álom lakoz,

S halált és ifjúságot énekeltek,

– És olvasatlanok!

Az üzletekben itt-ott porosodnak,

S nem fogja kézbe senki, nem veszik,

A verseimnek, drágaságaimnak

A sorsuk betelik.

1913

Tetszik, beteg vagyok, de nem Ön miatt

Мне нравится, что Вы больны не мной…

Tetszik, beteg vagyok, de nem Ön miatt,

Tetszik, hogy Ön beteg, de nem miattam,

S hogy nem mozdul el lábaink alatt

Sosem e súlyos földgolyóbisunk majd.

Tetszik nekem, hogy mosolyoghatok –

Így elbocsátva – s szót se kell keressek,

S pirulnom, mert levegőt nem kapok,

Ha ruhaujjaink épp összeérnek.

Tetszik nekem az is, hogy mást ölel,

S még szeme se rebben jelenlétemben,

S mert nem Önt csókolom, nem szán nekem

Elhamvadást sem a pokol tüzében.

Hogy még kedves nevemre, kedvesem,

se emlékszik, ha éj, ha nap – hiába…

S nem várunk templom csendjében sosem

A nekünk csendülő hallelujára!

Köszöni Önnek szívem és kezem

Azt, hogy Ön engemet – nem is ismerve! –

Így szeret: nyugodt az éjjelem,

Csak néha találkoztunk koraeste,

Hogy nem sétáltunk holdfénynél soha,

Hogy nem bolyongtunk felettünk a nappal,

S hogy beteg vagyok – jaj – nem Ön miatt,

S hogy Ön beteg, de – jaj – nem én miattam.

1915

Visszavonulni: menj el, menj…

Уединение: уйди…

Visszavonulni: menj el, menj

Magadba, mint tanyára atyád.

Visszavonulni: kebledben

Kutass szabadságot, s megtaláld.

A világon egyetlen kertben

Nem lehet se lelked, se lábad

Visszavonulva. Kebledben

kutass és találj hűvös árnyat.

Ki volt a győztes a téren –

Arra ne gondolj, róla ne tudj.

Visszavonulva kebledbe --
A győzelmet felejtsd el, letudd.

Visszavonulva kebledbe.

Vissszavonulni: menj el, menj

Élet!

1934

Honvágyam

Тоска по родине!..

Honvágyam! Hosszú ideje

A bódulatom, leplezetlen!

Teljesen mindegy énnekem –

hol – teljesen egyedül lennem,

Haza miféle köveken

Támolygok – kezemben kosárka -

A házba – alig ismerem,

Olyan, mint kórház vagy kaszárnya.

Mindegy, hogy milyen emberek

Között dühöngök, rab oroszlán,

Hogy milyen az a szervezet,

Amely magából kitaszítván

Saját érzéseimbe dob.

Jegesmedve jégtömb nélkül,

Hol meg nem szoksz (nem is fogok!), –

ahol magadba roskadsz végül.

Hogy meghallhatom, nincs remény,

Anyanyelvem édes hívását.

Közömbös nékem, hogy beszél,

Megértem-e azt, aki rám vár.

(Az olvasó, újsághegyet

Aki lenyelt, a pletykát fejte…)

Ő huszadik századi lett,

Én tagja bármelyiknek.

Egy szálfa, amint mereven

– A fasorból megmaradt – itt áll,

Mind, az egész – mindegy nekem;

S talán ami mindegy leginkább –

Leginkább – a hazai múlt.

Minden adat, ismertetőjegy,

Minden nyomom – semmibe hullt;

Az, ahol – lelkem született.

Földem nem vigyázott reám,

A legügyesebb nyomozó sem

– vizsgálja lelkem át meg át – !

Hazai foltot bennem nem lel.

Minden ház idegen nekem,

A templom üres – dobva félre.

De ha bokorra szél lehel

Útközben, főleg – berkenyére...

1935

                                                     Lángi Péter fordításai