1969-ben született Budapesten, 1996 óta él Olaszországban professzionális vízilabda játékosként, majd edzőként. A 80-as években kezdett el érdeklődni a művészetek, különösen a fényképezés iránt. Rövidfilmeket és installációkat is készít.
A dokumentum fényképezésből kiindulva jutott el az absztrakcióig. Munkáiban archív, talált és családi felvételeket is felhasznál. Installációinak szerves részeit alkotják a dia- és videóvetítések.
2009 óta Super8-as kamerát is használ. A művészeti tevékenysége mellett, tagja az “L’eclisse”, kulturális egyesületnek (amely a római Központi Filmművészetkutató Intézethez tartozik, Centro Studi Cinematografici di Roma), amelynek a keretein belül havi filmklubot szerveznek “La paura mangia l’anima”, (“A félelem megeszi a lelket”) címmel, ahol dokumentum és kísérleti filmeket vetítenek, performance-kat, kiállításokat mutatnak be (a szervezőbizottság tagjai: Alessandro Aiello, Livio Marchese, Sebastiano Pennisi).
2006 óta rendszeres az együttműködése a canecapovolto művészeti csoporttal.
2007-ben és 2008-ban részt vett a Marzamemi filmfesztivál szervezésében, tagja a rövidfilm verseny zsűrijének.
A segítségével több magyar művészt, producert hívtak már meg filmfesztiválokra, rendezvényekre Szicíliában.
2010 óta tagja a Sziciliában élő művészeket képviselő, bemutaóo modern művészeti múzeumnak (SACS, Palazzo Riso Palermo).
2013-tól a “galleria occupato” művészei közé tartozik. www.galleriaoccupato.it
Főbb egyeni kiállitásai:
Uscita d’emergenza (2006), Galleria degli archi, Comiso,
La Bandiera Nazionale (2010), Bocs, Catania www.bebocs.it ,
R/953. Della vita delle immagini, (2014) galleria Nuvole, Palermo www.associazionenuvole.it