Rilex, a tirex alaposan felöltözködött a Lávaátkelés alkalmából: az első és legfontosabb ruhadarab a sárkánypikkely csizmája volt, aztán Barmol, a raptor képében ott lógott a hátán egy igazi raptor hátizsák, a fején pedig egy Szutykoska nevű büdösmadár-sisakot viselt. És ha ez nem lett volna elég, a szájában tartott mandarinlében Kunyi, a keselyű lubickolt. Rilexnek tehát nehezített körülmények között kellett átkelnie a világ egyik legdínótpróbálóbb vidékén. Az út elején mégis felemelő érzés volt, ahogy a narancssárgán izzó sávhoz közelített.
és megint az eső, ez a kurva eső, ahogy kiléptek, belefúródtak arcukba a hideg tűk, miért ilyen eső, jutott a rendező eszébe, miért nem lágy eső, mert az esőnek is vannak különféle formái, embernek valók és egészen emberellenesek, embernek valók a lágy szitálások, amikor az eső olyan apró cseppekben lebeg alá az égből, mintha csak köd szitálna, mintha felhőben járna az ember, és ő járt már többször felhőben, amikor magas hegyekre vitte föl az útja, sőt, szeretkezett egyszer felhőben is, még egyetemista korában
(Forgács Péter: Szuperhold. Madách Egyesület, Pozsony, 2018)
A könyv a szerző első kötete, 2018-ban jelent meg, a Madách Egyesület gondozásában, harminckilenc írás, három fejezetbe rendezve. A könyv külseje, a címlap is azt sugallja, hogy magas színvonalra számíthatunk. A három fejezethez egy-egy mottó társul, Honoré de Balzac, Szvetlana Alekszijevics és Gárdonyi Géza tollából.
(Tolnai Ottó: Szeméremékszerek. A két steril pohár. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2018)
„Ne kezdj bele! Ne kezdj bele!
De ha mégis belekezdesz T. Olivér gyümölcsösládáinak, dossziéinak, iratmegőrzőinek rakosgatásába, alábuksz a meddőbányájába, belekezdesz cetlijeinek böngészésébe, kis Benceként fogsz előkerülni, kórusban fogják énekelni az infaustusok, kormos lett a kis Bence, persze, ha egyáltalán elő fogsz kerülni, hisz ő, T. Olivér sem került elő…” (343.)
Így int bennünket a könyv – az utolsó fejezetek előtt. Mire ide jutunk, csak helyeselni tudunk a fentieket olvasva, ugyanis Tolnai Ottó Szeméremékszerek című opuszába valóban csak alábukni, fejest ugrani lehet. Hogy aztán belefulladjunk a szebbnél szebb történetekbe, képekbe, belegabalyodjunk a bonyolult történetszálakba és végül elsodorjon minket a már ismerős Tolnai-univerzum erőteljes áramlata. Hogy előkerültünk-e, mióta befejeztük az olvasást, kétséges, de azt egy cseppet sem bánjuk, hogy belekezdtünk.
(Kerék Imre: Mint eleven igézet. Kiskun Helikon, Akasztó, 2017)
Két esztendővel az Aranylent követően és éppen negyvennel a pályaindító Zöld parázs után jelent meg Kerék Imre új, a szerencsére töretlen alkotókedvvel megadatott hetvenötödik évet ünneplő, lírai életleltárt adó kötete. Melynek két, formailag eltérő, ám tartalmilag összefüggő ciklusából gondosan formált és a benne néhol megcsillanó szomorúság ellenére is napsugaras korpusz épült.
(Csombor Rita: Smink nélkül. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2018)
Bár Csombor Rita első verseskötetének címe egy tematikai és nyelvi értelemben egyaránt felfogható kitárulkozást és közvetlenséget sejtet, a szövegek olvasása azonban egyértelművé teszi, hogy a traumafeldolgozás hangsúlyosabb módszere az enigmatikusság, a múltbéli tapasztalatok és érzések bonyolult, kifejező képekkel történő körülírása. Az elrejtőzés eme gesztusát sugallja az aprólékosan kidolgozott borítókép is (Szabó Imola munkája). A finoman részletezett madártoll-ornamentika a kép közepén megtörik: az elülső oldalon egy kisatírozásra utaló fekete folt látható, a hátoldalon pedig egy radír törlésnyomait imitáló hézag tátong, benne a kötet utolsó verséből kiemelt idézettel. Mintha a leírt szót felülíró szándék öltene alakot ebben a képben, és a kimondással, a feldolgozással járó küzdelem bizonyítéka lenne minden húzás, törlés, illetve egyéb eltüntetést, visszavonást célzó kísérlet.
(Király Farkas: Sortűz. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2018)
Ha egy költő ír regényt, már eleve érdekes. Hiszen más gondolkodásmóddal, más képalkotó szemmel, közelítéssel építkezik, főként más szerkesztési elképzeléssel, mint egy „csak” szépíró. Egy lírai szövegben más arányok érvényesülnek, mint a prózában, a poéta más ívekhez szokott. Szakavatottak mondják: egy regényben nem a szereplők mozgatása, nem is a cselekmény a legfontosabb-legnehezebb, hanem a helyes arányok megtartása. Egy költő regénye – persze itt most kizárólag a jó regényekre gondolunk – egyéni ritmusban, szokatlan hangszereléssel és narratívával muzsikál.
Szolzsenyicin már csak túlélte azt, ami életében történelem volt.”Márai Sándor: A teljes napló 1974–1977. Helikon Kiadó, Budapest, 2016, 498.
E tanulmány a sorban első azok közül, amelyek a jövőben időrendileg rendszerezni és kritikusan bemutatni szándékoznak Márai Sándor negyven évig írt naplóiban elszórt és időben, illetve az író személyiségfejlődése vagy történelmi kontextus hatására változó kritikai megjegyzéseit kortársai vagy korábban élt jelentős irodalomi személyek műveivel kapcsolatban. A legelső írás aktualitását Alekszandr Szolzsenyicin születésének 2018-as századik évfordulójára megjelent, A Gulag-szigetvilág című történeti munkájának második teljes magyar kiadása adta.
1988 május elején levelet kaptam Olaszországból. Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy a titkosrendőrök alaposan átvizsgálják a levelezésem, ezért meglepett, hogy egyáltalán kézbesítette a posta. A rezsim azonban egyre nehezebb helyzetbe került, Gorbacsov peresztrojkája – bár lassan és vontatottan –, de hozta a mérsékelt demokratizálódás gyümölcseit, még a mi husákibiľaki viszonyaink között is. Az 1988as év egyik esős márciusi napján hatalmas gyertyás felvonulás zajlott Pozsonyban, melyet FrantišekMikloško, JánČarnogurský, Vladimír Jukl, HanaPonická, JánChryzostomKorec és más keresztény aktivisták szerveztek.
Összemosódik álom és valóság. Az érzelmileg erősen átélt, traumatizáló élmények beleszövődnek az álomba, valóság és fikció egyfajta kollázsát alkotva. Különleges képességével az agy elkülöníti az élet töredékképeit és a fikciót, amely e töredékek megteremtője, s ugyanakkor újra összekapcsolja, ötvözi azokat, akárcsak a filmszekvenciákkal kísérletező rendező.
Kemsei István És ne tovább című válogatott verseskötete tavaly jelent meg az AmbrooBook Kiadó gondozásában. A Magyar Írószövetségben március 19-én megtartott könyvbemutatón Szemes Péter és Szalai Zsolt kérdezte a szerzőt a terjedelmes lírai életműről, Dunáról, Ovidiusról, Kant hálósipkájáról és a 85-ös buszról. A beszélgetés szerkesztett leiratát olvashatják.
Ismét a fiatal irodalom játszotta a főszerepet az Itt és Most Közösségi Térben – a főváros új kulturális találkozóhelyén tartotta egész estés rendezvényét a Fiatal Írók Szövetsége, ahol ezúttal a nagy sikerű líraműhely résztvevői, valamint kötetük megjelenése előtt álló költők mutatkoztak be.