1970. július 23., késő délután. Hűvös szellő a csatorna felől, bárányfelhős ég odafent és messze, kint a vizen, a napsugár-áradat mintha isteni sugallatra borítana be egy halászhajót. A régens kori épületek felső szintje alatt tarka kávéházak, falatozók és szuveníres boltok állnak – csíkos ponyvatetővel, fagyival és celofánba csomagolt szárított csikóhallal. A szállodák neveit neonnal és vízálló festékkel írták. Excelsior, Camden, Royal. A Royal-nak hiányzik az „O”-ja.
Te vagy az, aki rám talál. Neked jegyzem fel mindezt. Én vagyok az, aki itt hever majd. Az enyéimről akarok mesélni neked, és arról, aki voltam. Itt születtem. Abban az ágyban, amelyben majd rám találsz. A név, amelyet a szüleim adtak, az Asja. Asja vagyok. Az enyéim Asjenkát mondanak, mert anyánk testéből én vagyok a legfiatalabb.