(Abafáy-Deák Csillag Nem könnyű szeretni. Tipp Cult, Budapest, 2018)

Míg Ingmar Bergman közeli viszonyba kíván kerülni a Jelenetek egy házasságból párosával, akiket megkedvelt, addig Abafáy-Deák Csillag diszkrét távolságot tart szereplőitől. Jelenetek ezúttal nem csupán egy házasságból, de magából az élet nevű színdarabból kerültek rögzítésre.

Rögzítésre, mert a mű leginkább egy fotóművész kiállításához hasonlítható, melynek darabjait a bölcs emberismerettel és groteszk humorérzékkel megáldott fotós a legmegfelelőbb pillanatban kapta lencsevégre.

(Kukorelly Endre: Pálya avagy Nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018)

Ha valaki mindig úgy érezte, az emberiség két részre osztható, a téli olimpiát kedvelőkre és nem kedvelőkre, azok számára Kukorelly Endre könyve beletalálhat az érdeklődés közepébe. A szerző/narrátor imádja a sportot, de nem szereti az olimpiát, oda van a másodosztályért, de unja a világbajnokságot, tetszenek neki a nők, csak ne sportoljanak, és mindenki ássa el magát szegyig, aki nem hazai csapatnak szurkol. 

(Domján Gábor: A megfelelő mélység. Napkút Kiadó, Budapest, 2019)

Domján Gábor lírája egy lélegzetvétellel olvashatatlan. Alábukunk a magunk akaratából, vagy hagyjuk, hogy a megfelelő mélységbe rántson – mindenképp lemerülünk egy olyan világba, ahonnan újra és újra vissza kell térnünk levegőt venni. Fájdalmas a tárgyilagosság, sokatmondó a közönybe burkolt hallgatás.

(Várady Szabolcs: De mennyire. Magvető Kiadó, Budapest, 2019)

Várady Szabolcs költőként, szerkesztőként, fordítóként, irodalomszervezőként (például a Lyukasóra oszlopos tagjaként) évtizedek óta a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb szereplője annak ellenére, hogy ő maga keveset ír. Az idén 76 éves szerzőnek korábban mindössze három önálló kötete jelent meg (a legutóbbi a hatvanadik születésnapjára összeállított gyűjteményes válogatásként A rejtett kijárat címmel 2003-ban), és a negyedik, a De mennyire is csupán 80 oldal. Pedig az akár egy lélegzettel végigolvasható új mű alapján bőven lenne helye Váradynak a kortárs magyar líra gyakrabban megszólaló szereplői között.

(Halmai Tamás: Terapion életei, Tipp Cult Kft., Budapest, 2019)

Halmai Tamás legújabb, 2019-ben megjelent verseskötetének értelmezéséhez érdekes kiindulópontot nyújt az a kritika, melyet Bedecs László írt két évvel korábban az Élet és Irodalomba Acsai Roland Szellemkócsagok című kötetéről. A bírálat módszertanát Halmai erősen kifogásolta, afféle kritikáról írott kritikájában.

(M. Kácsor Zoltán: Acsargó-mocsarak, illusztrálta: Kecskés Judit. Kolibri Kiadó, Budapest, 2019)

„Dínómérget vehetsz rá” (27.), hogy ha kisiskolás korú vagy, és szereted a humoros-kalandos történeteket, M. Kácsor Zoltán Zabaszauruszok-sorozata neked való olvasmány lesz. Arra is fogadni mernék, hogy ha egy kisiskolás korú gyereket szórakoztatni vágyó felnőtt vállalja magára a történetek felolvasását, remek szórakozás elébe néz ő is.

Áll egy látszólag érdektelen társasház a fővárosi Móricz Zsigmond körtér és a Bartók Béla út sarkán. Ma már meg sem mondanánk, hogy pincéje a harmincas-negyvenes években Sanghay néven a polgári Buda első dekadens mulatójának adott otthont, az ötvenes évek hidegháborús őrületében pedig atombunkerként várta Kelet és Nyugat végső összecsapását. Az apokalipszis – egyelőre legalábbis – elmaradt, az elhagyatott pince pedig több évtizedes mellőzöttség után végre új funkciót kapott. A felszálló darvak, kacagó buddhák és szovjet gázmaszkok helyén a XI. kerület új kulturális találkozóhelye, az Óvóhely Kultúrbunker rendezkedett be.

Abafáy-Deák Csillag: Metaforikus penna?

Ne vegyék le napszemüvegüket, akik belépnek a Műcsarnokba és Konkoly Gyula kiállítását tekintik meg. Szükségük lesz rá, a vakító fények és a provokatív látvány miatt is. Szűrőn keresztül talán élesebben láthatják a napozás örömét, a napozó magányát, magát a tömeget, a látvány közhelyét és többértelműségét. Konkoly Gyula figurái nem idealizáltak, messze nem a kinézetre szép nőt festi meg, talán inkább a vágyott nőt, akiben meglátja a vitalitást, a közönyt, egy mozdulat, egy testtartás lazaságát, magabiztosságát és irracionális, bizarr jellegét is.

Szabó József (1925–2010) festő- és szobrászművész egész életében az igazságot és a tökéletességet kereste. Tiszta gondolkodású, éleslátású, mélyen elhivatott művész volt, aki semmilyen kompromisszumot nem volt hajlandó elfogadni, ami elvonta volna a figyelmét művei és alkotói céljai megvalósításától. Mint oly sok modern mester, akik a példaképei lettek, ő is az „egyetlen igaz kép” megvalósítására tette fel az életét.