A cseresznye húsa; Idejét odázza; Az árnyék; Köröző madárraj; Csalogánydal újrajátszva

AZ ALKAIOSZI STRÓFÁK-CIKLUSBÓL

A cseresznye húsa

A tyúkok itt kotyognak a fülbe, és

kakas kiált a múltba: gyerekkoré.

     Johanna széttekint ijedten

          hangja szavára a délutánban.

Ha újra csapdos szárnya: keverve szél.

Viharra hívva nyár heve, és mi itt.

    Milyen viharra? Csendje szél-e?

         Már ehető a cseresznye húsa.

Idejét odázza

A szürke és fehér lege fellegét

borítja ránk az ég, nyara telne még.

    Kiülni majd teraszra újra,

         míg a szemembe a fények újra…

Teraszra újra, fényei újra, most

kiülni újra. Régije új: az év,

     az éveink. A gerle hangja

         vissza ha tér, idejét odázza.

Az árnyék

Aquincum ó kövén napozó, törött

farkú, kicsiny gyíkok. Vizitelni jött

   az árny ma hozzájuk, kivárni:

       ennek a fának a lombja. Nyári

melegben őszi hűvöse hull alá

az ősi emlékekre. Talált talány:

   kopott. A kinti sírkövekre

      vési fel új idejét az árnya.      
             

Köröző madárraj

Cseresznye érni kezd, a fa lombja zöld.

Belőle ennének seregélyeink.

    Gyerek vagyok még. Érdekelni

       ornitológia érdekel csak.

De állatorvos mégse leszek, nem én,

s állatkereskedést se nyitok, de ezt

     nem tudhatom még ott. A régi

          fák magasán köröző madárraj.

Csalogánydal újrajátszva

Ki tudja azt, hová menekült a hang

gazdája, és a gazda vajon ki volt?

       Az éveken túl, éven innen:

            múlt idejét a jelenbe lopja.

A lomb alatti árny a felettiét

másolja át a földi terekre rég,

    miként a múlt a mát direktben:

           tűnt csalogány dala újrajátszva.