Ál​momban zápor; Szeptember 23.; Paradoxon

Álmomban zápor

Gyomortájékba fészkelő

rókákkal és ismeretlen

állatokkal ébredek.

Repedezett, steril partok

határait kaparásszák.

Ennyi marad meg

ezekből a hajnalokból,

meg a pórusokból

kilökődő krémek

hidege.

Álmomban zápor

zuhogott.

Magasnyomású mosó

a stégeken.

Elég volna annyit tudni,

Mint a Tisza menti fák.

Szeptember 23.

A reggel összerántja az emlékeket,

mint első fagy az elfelejtett határt.

A bőr még pirul, de az esti köd

beszűkít minden lélegzetvételt,

belül sípol a táj,

szétroppan a tüdő, mint 

seregélyek csőrében a szőlő.

És erről semmit sem tudnak

a száraz és hideg égövi tájak.

Paradoxon

Adoma szól a 
gondolati cselekvés
szabadságáról.

De te konok vagy,
a munkaidő kinyúlt
percét akarod.

Képeket gyártasz,
egy rakat értelmet
adsz az otthon szónak.

Elvágysz amoda,
ahonnan tegnapelőtt
elmenekültél.

Közben gondosan
eltakarod a szádat,
nem tudod, meddig.