Joszif Brodszkij
Újév a kanatcsikovai bolondokházában; Bölcsődal
Újév a kanatcsikovai bolondokházában
Aludj, karácsonyi lúd,
fordulj a fal felé,
sötét hulljon hátad mögé,
ahogy gyöngyszikra lángra gyújt,
álmodban szemlencséd.
A bölcsek, a szamár,
a csillag, a fergeteg
haláltól megmentette a kisdedet,
szétgyűrűzve, mint körök
evezőcsapástól.
Szétgyűrűzve, mint dicsfény
erdő sűrűjében
nimfáknak fehér köpenyéhez,
és tavasszal és télen
vágni a csomón léket
a nyirokérben
a kórház falán túli térben.
Aludj karácsonyi lúd.
Aludj el mielőbb.
két fűtőtest közrevett,
almánál, szilvánál
kiterítve két szárny,
zellerben a fejed.
Ez egy krikett dala
vörös lábazat alatt,
mintha nagy vonó dalolna,
vagy hangok teremnének,
mint csillogó pupilla
át az intézményen.
Aludj, karácsonyi lúd,
mert iszonyú
a csőr – a fal mellett
a lepedőfelhőben,
itt a lábazat mellett,
hol futamok erősödnek,
hol hangosan dallom.
A dicsfény gyűrűket kavar
akár a hóvihar,
egyiket másik után
kétezer éve már,
a tudatot elérve
mintha dupla télbe:
mintha a tél völgyein
volna táj, hol a király – az inzulin.
Itt a hatos kórteremben,
szörnyű posztra helyezetten
rejtett arcok fehér életterében,
az éj fehérlik a kulcstól
a főorvossal felerészben
a testek iszonya kórháztól,
felhőké – a szem árkától,
rovaroké – a madártól.
(1964)
Bölcsődal
Nem hiába a pusztában
szültelek.
Nem emlékszünk ott királyra,
nincsenek.
Hiába keresne téged.
Oly nagyok,
– be se férhet mind e térbe --
a fagyok.
Játék, labda sok gyereknek,
ház jutott.
Más játékod nem lesz néked,
csak homok.
Szokjad meg, fiam, a pusztát,
sorsodat.
Mostantól akármi vár rád,
része vagy.
Mellemből táplállak téged.
Ő meg itt,
a zordságot is megértsed,
úgy tanít.
Az a csillag szörnyű mesze,
homlokod
fénye kell, hogy legyen itt lenn
láthatóbb.
Szokd, fiam, a pusztaságot.
Benne jársz,
nélküle nincs támasztékod
semmi más.
Messzi sorsod nyitva, innen
nézheted.
A hegyet a kereszttel fel-
ismered.
Embereknek itt az utak
nem valók.
Nagy a puszta, mit bejártak
századok.
Szokj a pusztasághoz, gyermek,
mint csipet
szélhez, s érezd, több vagy te, nem
csak a test.
Szokj meg élni e titokkal,
azt hiszem,
hasznos lesz, mit puszta nyújt, az
érzelem.
Nem rosszabb az, hosszabb lesz csak,
mint emez,
szeretetet épp e puszta
hely jelez.
Szokd a pusztaságot, kedves,
s csillagod
erős fénye árad, s mindent
beragyog,
s mint lámpa ég, késő órán
így fiát
őrzi Ő, Ki pusztán lesz ná-
lunk tovább.
(1992)
Lángi Péter fordítása
Joszif Brodszkij
Rudyard Kipling