Szamócalikőr

Nem mozdult, mégis csak jóval később

hallotta meg az esőcseppek kopogását

az ablakpárkányon,

egy kutya vonítását, a sínek sikítását,

ahogy átrobog rajtuk a tehervonat,

az autógumi csattogását a nedves aszfalton.

Nem zavarták a zajok, sőt úgy érezte,

neki és érte születnek,

mint egy szimfónia harmóniái,

és bízhat bennük, holnap is

vele lesznek az ébrenlét és álom

nehezen áthatolható küszöbén,

pontosan úgy, ahogy gyerekkorában

anyja késő esti szöszmötölése a konyhában.

Nem kívánt gyerekként fogant

a szigorú Ratkó-törvények alatt,

és nem is érti, hogyan szakadhatott ki

az anyagtalan lebegés könnyelmű gyönyöréből,

de legalább ezzel meg tudja magyarázni

halálélményeit,

amik ott tartották a gyötrő zuhanásban,

tudatának széthullásában, ahogy éhes

cápaként bekapja a sötétség.

A teljes megsemmisülés kiűzte

az anyjához, aki még a spejzban rakodott,

és nem tudta elmagyarázni

a FÉLELMET.

Akkor még nem hihette el, ma már tudja,

miként tűnhet el fürdőszobástól egy kék frottír

és egy csíkos selyem fürdőköpeny,

a bárszekrény lehajtható ajtajának nyikorgása

és a szamócalikőr illata.