Az író készségéből, Fekete Vince szorgalmából, Demeter Zsuzsa gondosságából, a Magyar Művészeti Akadémia dicséretes kiadói törekvéseinek folytatásaként újabb fontos és értékes könyv született, amely nemcsak a Szilágyi István világában, ebben a nem túl tágas, kényelmesen, örömmel bejárható univerzumban való eligazodást segíti, de kedvet kelthet a művek (újra)olvasására is.
Visky András emlékezetregénye visszafojtott lélegzet után mélyről kiszakadó sóhaj. Annak a négy év, két hónap és tizennyolc napnak a sóhaja, amelyet az 1957-ben született költő-író-dramaturgtól 2022-ben könyv formájában kaptunk ajándékba. Szellemi és lelki táplálék a Kitelepítés, mert nemcsak kenyérrel él az ember. Ma és mindenkor kellenek történetek Apákról és Anyákról, óvó szeretetükről, a bajban megsokszorozódó erejükről.
A Vadoma kapcsán az elsődleges kérdés az, hogy képes-e egy ilyen témáról újat mondani, vagy a traumairodalom felszínes, érzelmekre ható eszközrendszerét hozza játékba. Mennyire irodalom a Vadoma és mennyire Vörös Anna személyes ügye, amelyet megmutat az olvasónak?
Vados egész koncepcióját az teszi igazán ügyessé, hogy mindezt úgy valósítja meg versbeszélőjével, hogy közben a belső nem válik a külvilág romantikus kliséjévé, hanem a külső válik belsővé; befelé forgatott lelki térré, ami szembenézésre ösztönző privát(nak tűnő) történeteket eredményez.
Már-már trendként tekinthetünk a szépirodalom és a zsáner termékeny egymásba oltására. Szép számmal akadnak kísérletező kedvű alkotók, sőt, talán hazai viszonylatban is beszélhetünk már kifejezetten sikeres ilyen jellegű kísérletekről. A wierdet és a horrort az elmúlt években Farkas Balázs, Böszörményi Márton, vagy Sepsi László hozta kétségtelenül izgalmas játékba a szépirodalommal, és ebből az irányból tűnik adekvátnak a közelítés Z. Németh István novelláskötetéhez is.