Helycsere; Sajttál

Helycsere

Hazáig kísért. Nem először. Lépkedett mellettem, nagyokat hallgatott. A volt férjem. Egy éve váltunk el, és azóta a szeretőm. Most keveset beszél, de amit mond, annak súlya van. Mint ahogy más súlya van mostanában, amikor rám fekszik. Ilyenkor súlytalan, hiába közelíti a száz kilót, lebegünk. Együtt. Nem tudom, hogy csinálja. Hat évig voltunk házasok, és ilyet vele eddig nem éreztem.

Hét elején már számolom a napokat, mikor találkozhatunk. Senki se tudhatja meg, nehéz az illegalitás, és megvan a lebukás lehetősége, de ő ragaszkodik hozzá, hogy hazakísérjen, mint egy kamasz lovag. Ha valaki meglát minket együtt, azt hazudhatjuk, a válási dolgainkat beszéljük meg, a vagyonmegosztást. Méghogy vagyon, soha se volt. Most van. Kincset találtunk mindketten.

Gyakran csókolózunk a kapualjban, ez rizikós, nem csak a kíváncsi lakók láthatnak meg, talán éppen akkor ballaghat haza a túlórából Kázmér, akiért elhagytam a férjemet. A férjem, vagyis most már a szeretőm meg ballaghat haza Ancsához, akiért ő hagyott el engem, bár ebben volt egy kis logika, szép és fiatal az a nő. Hogy hogyan jön ide a logika, azt én sem értem. Semmit se értek, a férjemet sem, aki azt mondja, ő most gyöngyhalászként felhozott egy igazgyöngyöt. Ez lennék én. Hat év alatt nem voltam se gyöngy, se igaz, csak szekírozott az állandó féltékenységével, hogy ő nem osztozik senkivel. Nem is kell, mondtam, nekem nincs időm más pasikra figyelni, elég nekem a napi robot. Amikor hullafáradtan érkeztem haza nem volt kedvem semmihez, még veszekedni sem, pedig lett volna kivel, mert a férjem ebben világbajnok, de rossz lóra tett. Amikor többet nem veszekedett, akkor is hallgatnom kellett a tirádáit, de már nem gyanúsítgatott, feltűnt nekem egy idő után, hogy milyen csend van. Mikor megtaláltam a fekete Hugo Boss zacskót, mert nem volt annyi esze, hogy elvigye máshova, akkor tudtam, nagy a baj.

Hogy én közben az ebédszünetben a sok stressz miatt Kázmérral randiztam, az jól jött nekem a nagy csend után, de nem csak kávéztunk. Olyan volt ez, mint egy jó kiadós ebéd, egy pohár vöröset is ittunk, de nem az ebédre, arra nem jutott idő, de ez csak jót tett, lement az öt-hat kiló, ami a derekam környékén telepedett meg. Ragyogtam, csak a férjem nem vette észre, én meg nem érdeklődtem a Hugo Boss trikója, és alsónadrágja felől. Nem is nagyon mutogatta magát, és egyáltalán nem cikizett semmivel. Ez nagyon pihentető volt. Volt.

Kázmér rám szállt, egyre hevesebben, és már nem volt elég neki a heti egy gyógyebéd, és valahogy én is rászoktam a rendszeres étkezésre, amiben nem volt részem jó ideje a férjem mellett. Most meg már együtt élünk Kázmérral. Élünk. Éldegélünk, mint az öreg házasok. Miközben arra várok, mikor kerülök sorra a férjemnél. Ő se nagyon bírja a hosszú éhezést, már leveleket is küld. Régimódiak vagyunk, nem elektronikusan érintkezünk. Tegnap is jött egy levél, szerencsére én vettem ki a postaládából és rögtön felismertem a borítékon az r betűit, mert amikor aláírta a válási papírt, akkor figyeltem fel arra, hogy másként kanyarítja ezt a betűt, mint itt szokás.

A levél rövid volt és velős. Ami benne állt kézírással, azt eddig soha se mondta és soha sem kérdezte. Mázlisták vagyunk.

Sajttál

Már megint nem csuktad be a hűtőszekrény ajtaját, hallja Ottó a nő éles hangját a nappaliból.
Mi az, hogy már megint? Gizi lakásában ma van először. Nem volt könnyű ezt elérni. Az utcai csókolózás nem arra utalt, hogy Gizivel nem jó a kémia, sokáig mégsem történt előrelépés. Talán a nő a férjével lakik együtt, vagy van szeretője, aki beállíthat, azért nem hívja fel soha, amikor hazakíséri. Nem kérdezett rá.

A nő korát sem tudta megállapítani, csak meséléséből következtetett arra, hogy egyidősek, éppen a Mátrában táboroztak érettségi előtt, amikor Norvégiában az a véres öldöklés volt. Gizi szeretett rémtörténeteket mesélni, ilyenkor sápadt arca kipirosodott, orra vörös lett, mintha náthás lenne. Amikor sápadtsága visszatért, újból kislányos lett az arca, ami Ottónak első percben megtetszett, a szeme csillogott. Az orra kissé hajlott volt, arról a férfinek egy madár jutott eszébe, de ezt nem merte elmondani. Amikor zenét hallgattak a vendéglőben, Gizi hosszú ujjaival ütötte a ritmust, nem tudok énekelni, mondta, illetve nincs szép hangom, és mivel abszolút hallásom van, ezt inkább kihagyom. Nagyon szép hangod van, szeretem hallgatni, mondta Ottó, és ezt így is gondolta.

Meghívta egy wellness hétvégére, Gizi felcsattant, hát ez nem úgy megy, hogy előre megfontolt szándékkal csak úgy dugni megyünk. Ottó mosolygott, mehetünk hozzám is, nem muszáj ott aludnod. Gizi felnevetett, és búcsú helyett szó nélkül megfogta a férfi kezét, és a lakása ajtajáig meg sem állt, egyenesen a fürdőszobába vezette, és kinyitotta a tükrös szekrényt. Ottó orra alá nyomta a színes nyelű fogkeféket, mint egy csokor virágot, mindegyik átlátszó csomagolásban volt. Válassz! A férfi hezitált, majd egy fehér színűt választott, és behelyezte az egyik üresen álló pohárba. Azért a celofánt vedd le, szólt rá a nő. Ezeket, a szállodában adják külföldi utazásaimon, egynapos fogkefék, alkalmanként megteszik a szolgálatot, én mindig viszem a sajátomat.

Ottó elbizonytalanodott a felhalmozott mennyiség láttán. Ez jó, vagy rossz jel? Úgy néz ki, nem fogyó eszköz, nyugtatta magát. Ha minden nap felhasznál egy újat, akkor is pár hét biztosítva lesz, de most nem annyira a jövőre gondolt. Gizi már egy fehér csipke bugyiban állt előtte, fehér volt a teste, mint a kiválasztott fogkefe, bőre hibátlan. Tetszett, hogy az utolsó fehérnemű darabot nem vette le. Nem maradt sokáig rajta.

A hűtőszekrényt valóban ő nyitotta ki hajnalban, szomjas volt. Éjjel, borozás közben rászólt Gizi, van a hűtőben sajt, méghozzá Camembert, tudom, hogy szereted, neked vettem tegnap, hozd be, kérlek. Käse schließt den Magen, a sajt zárja le a gyomrot, desszert után is, suttogta Ottó a nő fülébe. A sajtdoboz ott volt a hűtőben, valódi francia, de több mint fele hiányzott. Gizi nem nyúlt hozzá, én az ementálit szeretem, azt a lukacsosat, és téged, bújt oda Ottóhoz. A férfinek sem volt gusztusa a sajthoz, inkább Gizivel foglalkozott, azonnal elfelejtette a fogkeféket és a maradék sajtot is. Meg becsukni rendesen a hűtőt.

Reggel próbálta felidézni a tegnap történteket, valószínű, a lefektetett ásványvizes üveg akadályozta a becsukást, meg a sietség, hogy Gizi mellé bújhasson. Keserű ízt érzett a szájában, óvatosan mászott ki az ágyból, fel ne költse a nőt. Bement a fürdőbe, kereste a fehér színű fogkefét. Csak kéket talált a polcon, még rajta volt a celofán. Nem bontotta ki. Leült a kád szélére. Zajokat hallott, benézett a hálószobába. Gizi most is az ágyban feküdt, dudorászott, feje két párnával feltámasztva, kezében kávéscsésze, a fehér bögrét, hosszú piros körmei ragadozó madárként ölelték. Ottónak a nő hűvös simogatása jutott eszébe, ami nem is hűvös volt, hanem jéghideg. Hangja újból a fülébe csengett, főleg az a mondat, hogy már megint.

Kiment a konyhába, kinyitotta a hűtőt, a vizes üveg ott volt lefektetve. Óvatosan becsukta a hűtő ajtaját. A konyhaasztalon megpillantotta a Camembert dobozt, hajnalban az asztalon felejtette. Bosszúsan nyitotta ki, a nappali fényben jól látszott, a sajt penészes, a Camembert. A hálószobából Gizi éles hangját hallotta, de a szavakat nem értette. Becsukta a dobozt. Nem is akarta érteni a nő szövegét, a saját hangját hallotta: leszaladok sajtért, lukacsosért.