irodalmi folyóirat évente hatszor
A Szabad különféle aspektusokból vizsgálja az egyén szabadságát, gyermekkori traumákat, testi és lelki válságokat boncolgat egészen egyedi nyelvezetet alkalmazva. [...] Mérnöki pontossággal méri a szavak mellett a hallgatást is.
Szabó T. Anna költészete egy lehetséges olvasat szerint összhangban áll, párhuzamosan követi végig a szerző valós életkorát: az első kötetek szerelemmel, útkereséssel kapcsolatos kérdésfeltevései, tapogatózásai, néhol talán kissé öncélú, túlzott rímhasználata s szó-, valamint hangjátékai – mellyel azonban semmi baj nincs, egy gazdag életmű elbírja az ilyesmit – az évek során átváltoznak egy önmagából s önmaga verselbeszélői pozíciójából már ki-kitekintő tájékozódássá.
A Felhőfoszlányok letisztult nyelvezete, a kötetet beszövő motívumháló kapcsolódási pontjai, valamint a folyamat, ahogy a többféleképp megidézett szakralitás átlényegíti a hétköznapokat, miközben mindennapjaink egyszerűsége segít közelebb hozni a tapasztalaton túlit, mind annak a bizonyítéka, hogy Jász Attila költészete kellően érett ahhoz, hogy hitelesen és közhelyek nélkül szóljon a nyelvi régiókon is túlmutató tapasztalatokról.
Kétségkívül elvarázsolják az olvasót a Bujdosó ház rejtélyei, a regény mégis több ennél. Egy száz évet felölelő közép-európai történelmi tabló, életvidám, élénk fantáziájú, vérbő elbeszélővel, állandó derűvel és megmagyarázhatatlan hittel, bizakodással.
Regény a regényről, részben a regény geneziséről, ám sokkal inkább utóéletéről és hatástörténetéről – méghozzá egy olyan környezetben, amelyet a kolonializált élethelyzet némileg tudathasadásos állapota határoz meg.
Mintha csak egy romantikus filmdrámát nézve a szánk elé kapnánk a kezünket, talán gyorsan egy könnycseppet is elhullatnánk, a következő pillanatban azonban már kénytelenek lennénk annak a terhével megküzdeni, hogy a másnapi állófogadásra lazacszínű vagy bézs kosztümöt vegyünk fel.
A kötet hét markánsan egyedi ciklusa (a hetes szám numerikus szimbólumként az anyagi és égi világ együttesét, egyúttal az embert is jelképezi) – mint megannyi kar – összhangjából bomlik ki a szülőföld dicsérete, e nosztalgikus, olykor valóban kissé melankolikus hangzású „szép ének”.