János szerint; Nehéz idők; Amikor az angyalok; Célszalag

János szerint

János szerint igaz, hogy pénzzel nem lehet

boldogságot, örömöt vásárolni, de 

még gazdagságot se, amitől néha meg-

lepődik, mennyire eredetiek a

gondolatai. Elszáll magától, elszáll

nyomtalanul, ahogy a reggeli harmat,

ami élénkebbé, zöldebbé teszi a

füvet, a vetést, már-már haragoszölddé.

János mesét olvas a zöld disznóról, bár

lehet, hogy a történet nem is mese, mert

olyan nincs még a mesében sem, ezt a hű

haragosai is elismerik, de nem

hisz ő nekik, hiszen a harag rossz tanács-

adó, elképzeli a zöld malac ólját,

az ácsmestert nem tudja elképzelni, fél

feje tanáccsal teli, egyre bölcsebbnek

érzi magát, könnyebb tanácsot adni, mint

venni, de mégse jut egyről a kettőre,

mérgében leveszi a szerencséről a

kezét, hadd boldoguljon nélküle, ha tud.

Nehéz idők

Marno János 75. születésnapjára

Jánosra nehéz idők járnak, gyúrják

a hátát, ha púpja volna, könnyen ki-

egyenesedhetne, ahogy az anyja

mondja, amit az ész meg nem gyógyíthat,

meggyógyítja azt a hatalmas idő.

A legnagyobb házi ellensége a

saját teste, a lelket is kirázza

belőle, lassan a testtel, üvölt rá

János, tehetetlenül dühöng, korbács

a villám, szálazza, szétbontogatja mind,

jókedve derült égből villámcsapás,

ritka, mint zord télen a fa árnyéka.

János a szerencsemadarát össze-

engedné a boldogság madarával,

elfeledték őket az Istenek rég,

a kakas se kukorékol utánuk.

János a kertben gyomlál, nem bír vele,

elcsépelt borsószalmára ül,

az anyaföldnek a gaz, a gyom édes

gyermeke, a vetemény csak mostoha.

Amikor az angyalaok

Amikor az angyalok a földön jártak,

a szomjas föld az éghez dörgölőzött,

János vásáron volt a tüzes pokolban,

ahol áthatolhatatlan a sötétség,

pedig a kályhákban, a kemencékben

lobog a tűz. Visszajárnak csizmástól

melegedni a jó emberek a hideg

elől, a szívükkel látnak, hatalmas nagy

szégyenükben nem mernek egymás szemébe

nézni, mímelik a vakságot, hangtalan

elhitetik, hogy annyit látnak, amennyit

tapintanak, aztán elmormolnak lassan

egy Miatyánkot. János ma árvacsalánt

ültet a háza köré, árvacsalánba

nem üt a mennykő, ezt még ő is tudja, az

egyensúly átöltözteti a mély eget.

A nyelve hegyén hordja most csípős szívét,

rég a torkában dobogott, mellkasában

hagyta a tolvajkulcsot, az eredetit

egykor kiöntötte a szívével együtt.

Célszalag

János fel s alá jár, hátrakulcsolt kézzel,

térdig kopik a lába. Hadilábon áll

a kurta farkú szerencsével, láb alatt

van. Bár égne a munka a keze alatt,

de, hogy hidegen veri a vasat, mint az

ördög a feleségét, magára marad,

egyszerre hallgatnak el hódok, békák és

legyek, angyal repül el a hódvár felett.

Kardot köszörül, békességet kér a csend,

nem tesz lakatot görbe szájára soha,

célszalaggal rohan az idő, se orszá-

ga, se hazája, minek is utolérni.