Van is meg nincs is. Hogyan szabaduljak? / Az öntörvény mindennél fontosabb. / De értelmet mégis a kötelék / adhat az életnek, mint nagyanyám / halcsontos fűzője, amelyben boldogan / szenvedte végig az ünnepeket.
Vihet engem hátán az ördög is, jöhet rossz tél, / fekete egek, elnyelhet a víz: elengedtelek, / téged, ott az óceán másik partján, hajad a szádban, / szél fúj téged is, persze egy másik, de süt bennünket / ugyanaz a Nap.
Ne haragudj, anyám, amiért ennyi idő után sem hozok virágot, jönni / hozzád is csak nagy ritkán szoktam, nem napi teendőim, az áthatolhatatlan / távolság az oka, ami régen közénk fészkelte magát, és a teljes idegenség / magjait szórta szét bennünk.
halott / évszak a hajnal, elmaradt / kivégzések íze a tél, / halványan pislákol a láng, / a lánglidérc sokáig nem / él, a költöző lélek is / új tűzhelyet másban remél
Kaknak saját csatakiáltó-himnusza rímeit Tompálja a szív, / saját zászlajának színei kenegetnek napkorongecsettel Mihállyá, / saját-kékes címerének folyóhullám-ábráiról regél a szájtáj,
Jánosra nehéz idők járnak, gyúrják / a hátát, ha púpja volna, könnyen ki- / egyenesedhetne, ahogy az anyja / mondja, amit az ész meg nem gyógyíthat, / meggyógyítja azt a hatalmas idő.
Kapaszkodj / mint a szőrsejtekre a hang, / mint az orrnyom az üvegre / mint jangra jin és jinre jang / mint homok az alvó szegre
A lelki súlytalanság / a hullámzó napok, / nem húznak le hínárok, / a rossz gondolatok. // A lányaim kacagnak, / a visszhang százszoros, / fűz ága árnyba fűzve, / fölötte nap lobog.