Képeslap Sopronból; A fényről; A fűzről

Képeslap Sopronból

Borostyánút alattunk,

és nagy kövek sora.

Rómából jött el erre

a múltnak vándora.

Alföldi pusztaságig

nem ért el már az út:

Abonyig nem vezetné

vissza anyut, aput.

És engem sem vezetne

soha vissza oda.

Borostyánban bogárka:

ez már az otthona.

A fényről

Ezüst halak cikáznak,

a tóban annyi van.

Kövön moszat-szakállak

lengenek untalan.

Esőt ígér a felhő,

a víz még jó meleg.

Lehettem férfi, felnőtt,

ki voltam kisgyerek.

Most itt ülök irkálva,

és senki sincs velem:

a túlpartról egy lámpa

a fényével üzen.

A fűzről

A lelki súlytalanság,

a hullámzó napok,

nem húznak le hínárok,

a rossz gondolatok.

A lányaim kacagnak,

a visszhang százszoros,

fűz ága árnyba fűzve,

fölötte nap lobog.

Ameddig innen látok,

minden talán enyém:

fürdőzők sziluettjét

kivágja most a fény.