13. Hétfő (B. G.-nak)

el kell kezdeni, mindenképp

magunk miatt, a gyerekek miatt

majd’ tíz éve abszolutóriumoztam

neked akkor már csak egy épp’

nem hajléktalan leledztem, éreztem

ezt, a könny-puszik, az ágy közös

a párna nem

nehéz így élni, talán a gyerekek, gondoltad

pedig ezt, ők nálunk százszorta inkább érezték

én vagyok a hibás, hogy nem mertem

nem mertem, nem mertem földobni a kanalat

nyomort éreztem lelkileg, pontosan azt, a verseim

a verseim, mind egy-egy kiáltásra

sikerült, amit még én sem vettem

észre, nem, nem küzdöttünk egyáltalán

hisz én egy kéz, és lábnélküli lovag-

szerű alkoholista vagyok, vajon, mi

a fenét lehet kezdeni egy ilyennel

semmit, talán örülni, hogy ma is

életben maradt, fölébred, hány, öklendezik

ő az, akitől el kell válnom

ó, nincsenek emlékek, minden

megy a klotyóba, aztán lehúzod

felejtesz, ami a legnehezebb szakasz

pláne, hogy él! csak én tudom, könnyes

átrendezésed, hogy ne jussak eszedbe

semmiről, csak a gyerekek, akik a

malter még köztünk, nem akarok

nem tudok panaszkodni, nekem a

zipzár a szájra, ez volt az első

zipzár az érzelmekre, ez volt a második

zipzár a büszkeségre, ez volt a harmadik

semmit nem feledni, ez a negyedik

alázat, ez a legnehezebb, az ötödik

szeretni újból ez a hatodik, itt még nem tartok

hosszú a hétfő még…