Kun Marcella itsenes (korr.: Itsenes) verseiből – Napitsen dolgai

A dolgok színét szedi ki a nap,

a nap itt tán nagy ennel kéne.

A napitsen biztosan naggyal van.

Fagyban is képes rá, például egy kirakatban,

kiszedni hón halott,

égletekig elhagyott könyvborítókét,

nem napszínű ruhákét. Valszeg itt kicsivel.

Valahol egy ég véglegesre szít.

Nem sokkal arrébb nagy elánnal

kellene éreztetni

rá fonákokra, napszítta borítókra,

nemnapszín ruhákra.

Itt kicsiben, nagyban, hón alatt

itsen elveszti végleg a fonalat.

És akkor a lakásokban

elhalt könyvek fakó gerincéről

még nem is enyésztem.

A színehagyásról,

ami sorsramaradások miatt

folyhat le odabent.

Ahol tanyázni merne az ember.

Naggyal lakna be dolgokat, kicsiket akár.

Itsenről, aki egy égen elmásodott,

egy másikon elmosódott,

és akkor a halásokban elhalt

halványokról még nem is emésztem.

A dolgokról,

úgy ahogy eleddig nem beszéltem.

A dolgokról úgy, ahogy eleddig sem.

Vesszők színéről, ahová kitesz

vesszőszínt napszívás közben az ember. 

Ahová nem.

Ahová színek tesznek ki,

ameddig a dolgok színei dolgok

vidám színeivé feszülnek.