Befelé nyíló; Kézi mosás

Befelé nyíló

Rózsakert a szekrényben,

a fele fölösleges, érintetlen

vászon. Naiv szín keveredik

a feketéhez, negyven fölött

pirosat ne, harminc fölött

rózsaszínt. Párnára való selyem

érintse a fülkagylót, az elalvás

előtti halk félmondatokat.

Virágok helyett geometrikus

mintát a takaróra, köröket

és ellipsziseket, zöld levél illik

a korhoz, rózsa többé már nem.

Kézzel is lehet varrni, tűpárnán

aludni napokon át. Az ujjbegybe

szaladó tű ellen nem védeni

az ujjbegyet, a legfelső perc

megkeményedett bőrét.

Szaporodnak a tenyér vonalai.

Vízgyűjtő terület térképe, egyre

több eső, egyre többször, egyre több

vízmosás, edényekbe gyűlő tavak.

A készlet leghosszabb tűje legbelül.

Nem tüske, nem is tövis.

Szalaggal mérhető, egyenes utak.

A bőrben apró öltések

a fölösleges császármetszés után.

Kézi mosás

A csipkeruha alatt félig szabadon

a hát, árnyjáték a fehér bőrön,

alabástrom, velem született liliom,

szűzhó, rajta fekete, velencei

minta indákkal és egy ismeretlen

virággal, a virág ötszirmú ideájával.

A hát íve egy tájkép, nem látni benne

a lavór fölé görnyedést, a kényes

ruhát, ahogy finom kezet követel,

ismétlődő szorításokat az anyagon.

Fabriqué en France.

A csipkét gyors gépek verik, görbe hát

és homályos szemek nélkül. Megszoktam

a részleteit vesztett világot, és a lapockák

közé visszajáró szúrásokat. A műszálat,

ahogy piros foltokat hagy a vékony bőrön.

A forró víz erőszakosan járja át,

felére zsugorodik az anyag, hozzá kell

alakítanom a testem. Alfölddé tenni

a hasfalat, megfelezni a csontokat,

karcsúvá válni, mint egy katedrális.

Mosás előtt kifordítani a ruhát,

hasonló színekkel keverni. A bőrt

liliommal, a hajat szénnel. Keresni

az utolsó őszi virágot, vagy rózsa-

kvarcot szórni a vízbe, hogy minden

utasítás, édes kívánság beteljesüljön.

Kőcsipkét akarok látni a tükörben,

ahogy a kemény levegőnek,

a kemény víznek ellenáll.