Újraértelmezés és erkölcs

(Závada Pál: Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin. Magvető Kiadó, Budapest, 2022)

Závada Pál a 20. század kegyetlen, humánumot, reményt pusztító eseményeit vizsgálja regényeiben, azokat, amelyekkel kapcsolatban ma is csak annyit tudunk kérdezni: hogyan történhetett meg? Az író erkölcsi kérdések feltevésére és következtetések levonására invitál. Alapos kutatómunka után, dokumentumokra támaszkodva, a szociológus társadalmi rétegek és mozgások iránti érzékenységével foglalkozik a zsidóüldözéssel, pogromokkal. A Hajó a ködben a gazdag és befolyásos, tehetséges Weiss Manfréd család sorsán és kapcsolatrendszerén keresztül dolgozza fel a II. világháború előtti diszkriminatív törvények okozta traumát, a háború alatti megaláztatást, szenvedést, pusztulást. Az Egy piaci nap dokumentumokra, valós eseményekre támaszkodik, így fejti fel a kunmadarasi pogrom előzményeit, mutatja meg az emberben rejlő brutalitás mélységét, sötétségét, befolyásolhatóságát. Mohácsi István és Mohácsi János készítette el a regény színpadi változatát, ami a Radnóti Színház műsorán szerepelt. Az Idegen testünkben a 20. század traumáit bonyolult, sváb, zsidó, magyar viszonyrendszerbe helyezi. 

A 2022-ben megjelent regény (Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin) címeivel utal az általános emberi és egyedi párhuzamba állítására. A címszereplő Apfelbaum (Ádám) beszélő név, egyrészt az ember bűnösségére utal, másrészt Madách művére. Az alcím további szegmensei a könyv két legfontosabb helyszínét jelölik. Závada Az ember tragédiájának szereplői közül Istent, Lucifert, Ádámot, Évát és az angyalokat szerepelteti a 20. és 21. század történéseiben, valamint ismert vendégszövegeket alkalmaz. A madáchi nagy mű kérdésfeltevéseitől indulva a keresztény hit, a férfi, a női szerepek, a bűnbeesés, az emberiség fejlődésének lehetősége fogalmazódik újra Závadánál.

Így alkalmas mind az emberiség fejlődéstörténetében jelen lévő filozófiai, erkölcsi, mind az egyéni sorskérdések feltevésére. A főszereplők, Ádám és Éva kijelölt történelmi korokon és helyszíneken végigvezetett alakváltoztató személyek, éppúgy, mint Madách tragédiájában. Életútjukat három segítőkész angyal, a hitét vesztett ember szemszögéből ábrázolt passzív, tehetetlen Isten és a sokszínű Lucifer kíséri a II. világháború, a holokauszt, a totalitárius szovjetrendszer és annak összeomlása utáni időkig. A már említett események alapjaiban rázták meg az emberiség erkölcsi tartását. Závada műveltségét, gondolkodásmódját, értékrendszerét költők, írók, filozófusok műveire építi, velük vitatkozik, kérdez. Korábbi regényeinek szereplői közül többen megjelennek az Apfelbaum 4. fejezetében, másutt alkotói titkaiból árul el néhányat, személyes élményeit osztja meg velünk. Az ember tragédiájának 21. századi dekonstrukciós kísérletén túl visszatekintés és írói, erkölcsi önmeghatározás is az Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin.

A szöveg tördelése, a rímek hiánya, az itt-ott felbukkanó jambikus verselés, a 10‒11-es szótagszámú sorok váltakozása, a párbeszédek és a narráció a már említett regényeivel szemben formai kötöttséget is vállal. A műfaji meghatározás nyitott: verses prózaként, drámaként is értelmezhetjük. Szokatlan és meglepő tördelése miatt az értelmezést megkönnyíti, ha prózaként próbáljuk olvasni. A 14 sorból álló versszakok folyamatosan számozottak, 89. az utolsó. Miért is lenne pont kilencven, kerek egész az, aminek kezdetét így jelöli ki írója, Nagyváradon vagyunk ezerkilencszázharminchétben. (7. 2. vsz.)

Az első versszakok az eposzi segélykéréshez és seregszemléhez hasonlóan erkölcsi kérdéssel és a szereplők felvonultatásával kezdődnek. Vajon a nagyapa haldoklása megengedi-e hétköznapjaink zavartalan folytatását, egyéni vágyaink elsőbbséget élveznek-e. Felvonul Ádám, Éva, Lucifer, az Úr, a jelen angyalai, név szerint Orsi, Lenke, Charlie.

A cím apfelbaumja; almafája, életfája, világfája szinte minden nép ősi szimbólumrendszerében megtalálható, az égiek és földiek, valóság és álom, az emberi élet és a természet körforgásának, megújulásának összekötője. A Bibliában (Mózes I. Könyvének 2. 9.) Károli Gáspár fordításában ezt olvassuk:

És nevele az Úr Isten a földből

mindenféle fát, tekintetre kedvest és

eledelre jót, az élet fáját is, a kert-

nek közepette, és a jó és gonosz tu-

dásának fáját.

Ugyanitt a 17. vers így szól:

De a jó és gonosz tudásának

fájáról ne egyél, mert a mely

napon ejéndel arról, bizony meg-

halsz.

Závada él a bibliai szövegrészek felhasználásának lehetőségével, így Ádám 20. és 21. századi tévelygései időtlenné válnak, összekötik a bűnbeesés-történettel, „mindig is az vagyok, aki vagyok.” (222., 12. vsz.)

Éva és Ádám néha fikciós személyek, néha valóban élt emberek bőrébe bújnak, vagy hasonlítanak rájuk, az olvasó maga nyithat újabb és újabb asszociációs tereket. Závada a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére készítette el Az ember tragédiája egy színének 20. századi újraértelmezését. Ez ösztönözte az Apfelbaum megírására. Az olvasónak nem kell ismernie a mű születésének hátterét, mert az intertextualitás, Ádám történelmi korokba helyezése, küzdése és bukása, előhívja Madách tragédiáját.

‒ Zsidónak érzem, ó, Ádám (27.)

Aki vajon fullánkos méz vagy mézes fullánk inkább? (117., 70.vsz.)

‒ Hiú törekvés, dőre nagyravágy!

Csodás kevercse méregnek meg méznek…? (Uo.)

Závada nyelvi humorral utal Az ember tragédiájának színei közötti résekre, ahogy Ádám egyik korból vagy egyik szerepből a másikba jut.

Folyamodik egyrészt az

állítólagos varázsigéhez:

vezess! s akkor tetszés szerinti távot

ugrunk az időben, előzmény nincs,

átmenet sincs. Csakis a beejtés van

„a médiász résébe”. (121., 2. vsz.)

Az intertextualitás a regényen végigvonuló fontos alkotói eszköz. A beemelt szövegek úgy törik meg a szereplők sorstörténetének folyamatosságát, mint a drámákban a (félre) utasítások, melyeket kifejezetten csak a nézőknek szán a szerző. Kik ezek a cselekményen kívülálló emberek? Závada példaképei, de olyan művészek, gondolkodók is, akik ugyan jelentőset alkottak, de a hatalomhoz való alkalmazkodásuk fekete foltként ott maradt erkölcsi megítélésükön. Leni Riefenstahl színészt, filmrendezőt, Martin Heidegger filozófust, Gustaf Gründgens színészt Hitlerhez kötötte érdekkapcsolat. Lakatos Imre matematikus, tudományfilozófus eleinte elvakult kommunista, besúgó, az Eötvös Collegium szétverője, később ezeknek az eszméknek megtagadója, Brecht levélben vallja meg a párt iránti elkötelezettségét Ulbrichtnak. (242., 51. vsz.)

Ennek ellentételezésére írók, költők, irodalmárok, humanista gondolkodók jelennek meg, hol csak felsorolás szintjén, hol alkotásaikból felhasznált szövegeikkel. Ők Závada számára fontosat, értékállót alkottak, erkölcsi normáik tiszteletre méltóak: Bereményi Géza, Ady Endre, Réz Pál, Petri György, Radnóti Miklós, Várady Szabolcs, Rakovszky Zsuzsa, Babits Mihály, Esterházy Péter. A névsor nem teljes. 

  Závada újraírt Esterházy-mondata: „Az úr bizonyos szint fölött nem süllyed bizonyos szint alá” (37.) (parafrázis) A Termelési-regény 5. fejezetében így olvassuk: Ha én főnök lennék, bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá. Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változatból: „Imádkozni hamarabb tudtam, mint beszélni” (37.); „Egy ember csak, ki küzd és bízva bízik…” (252.) (Madách); „vezess, vezess őhozzá Lucifer!” (166.)

Találunk versszakokba ékelt töredékeket, ha látsz tört virágot, ezt ismered, (22.) Petőfi János vitézéből, valamint hosszú idézetet Várady Szabolcs Öreg barátom című verséből, melyben Réz Páltól búcsúzik.

úgy vagyok hogy nem vagyok vissza nem

fordulhatok előre csak egy az út

ha a láb mozdulni tud

az lenne jó innen felállni szépen

fa lenni a halottak erdejében

Öreg barátom jaj. (258. [Závada az első három sort eltérő sortöréssel idézi])

Réz Pál a regény fontos alakja, családtörténete a nagyváradi zsidóság tragédiájával közös, élete menekülésekkel, megaláztatásokkal, törésekkel terhes. Závada mesterének, mentorának tekinti a nagyműveltségű irodalmárt, a Holmi főszerkesztőjét. Réz Pál életéről vall Parti Nagy Lajossal folytatott beszélgetéseiben, a Bokáig pezsgőben. Az alábbi linken gyerekkoráról beszél, felfedezzük, hogy ezek a történetek beépültek az Apfelbaumba.

Závada saját írói titkairól is vall, az alábbi részben a lenyűgöző nyelvű, lírai Jadviga párnájáról. 

Amikor első regényem hősnőjét

odautaztattam, szinte semmit

se tudtam Váradról. Kilencvenötben

találtam ki, ott látogassa meg

tizenöt őszén Jadviga a frontra

vezényelt férjét. Réz Pali mesélt

a Bémer térről, a Rhédey-kertről,

ez jó, akkor ott találkozzanak.

Hősöm feszült, rövid a kimenője,

asszonya vigasztalja, röpül az

idő a fák alatt. A nő magában

megnézi még egy angol hercegnő,

Claudia sírját. Hogy imponáljak

Réznek, ezt csak azért írtam bele. (85., 5. vsz.)

Másutt azt árulja el, miért éppen a nagyváradi Széchenyi téren él Apfelbaum Ádám családja.

Elárulom, miért képzeltem Ádám

meg nem látogatott családjának lakását ide, a Széchenyi térre.

Mert épp erre laktak Réz Paliék…

És innen nézték az édesapjával

a lovastengerész-bevonulást. (110., 55. vsz.)

Irodalmi csemegeként is olvasunk, újraolvasunk, kutatunk emlékezetünkben, mélyre merülünk az író világában, személyéhez, életéhez, egyéniségéhez közelebb kerülünk.

Az alkotói szabadság a kérdés?

Inkább talán a megteremtettek

szabadsága, kiötlött figuráink

önfejűsége, a rájuk osztott

szerep elleni lázadás. (221., 9. vsz.)

Regényének, az Idegen testünk kezdő mondatát helyezi be a beszervezett Ádám Pestről Váradra tartó vonatútjába. Ezen a vonalon jelent rendszeresen tartótisztjének.

Pirkad már épp a csucsai kastélyhegy mögött. (187., 6. vsz.)

Závada saját élményeit is meséli, megszakítva az lineáris időt. Ötvenhat novemberében vagyunk Ádám történetében, majd hirtelen hetvennyolc őszén az íróval a feketetói vásárban.

Vásároltunk

parasztinget és varrottas bujkát,

rézműves cigányoktól helyben ásott

kis földikohóban öntött bárány-

csengőt. (188., 7. vsz.)

A sűrűre szőtt, gazdag szövetben Ádám életútjának kronológiája és helyszínei az igazodási pontok. A szöveg nagy időt ölel fel: 1938-tól a rendszerváltáson át napjainkig. Az ötvenhatos forradalom, a rendszerváltás alatti és utáni részek kevésbé kidolgozottak, felgyorsul a tempó, hiszen annyi minden történt rövid idő alatt, megszűnt a Szovjetunió, vele a keleti blokk, ledöntötték a berlini falat, megtörtént a rendszerváltás, Németország újraegyesült. A fontos helyszínek Nagyvárad, Berlin, Budapest. Réz Pál felbukkanásai Ádám életútjának követése közben személyessé, mélyen átélhetővé teszik az eseményeket, a hitelüket vesztett szavak újra értelmet kapnak. Látjuk gyerekként a fasizálódó Berlinben, a nagyváradi zsidók gettósításakor, a romániai zsilvásárhelyi lágerben, Budapesten a Holmi szerkesztőségében, és persze sok-sok sztoriban. Ádámés Réz Pál élete néha párhuzamosan fut, néha metszéspontot, törést okoz, Berlinben akár találkozhattak is volna. Réz orvos apja nem tudta fiát a gyerekbénulás-járványtól megóvni, ezért 1938-ban, nyolc évesen utazik gyógykezelésre Münchenbe. (87., 10. vsz.)

Závada jól ismeri a regény két fontos városát, Nagyváradot és Berlint. Tömör, pontos leírást kapunk Nagyvárad városrészeiről, vallásait, nemzetiségeit tekintve vegyes lakosságáról, történetéről. Itt él a zsidó vallásból 1919-ben kitért családjával a főszereplő, Apfelbaum Ádám, aki városa elhagyására készül, úgy hiszi, csak így tudja megvalósítani álmát, így lehet sikeres művész. Ezen túl a mindenkori hatalom és művészet viszonyáról, a művészi szabadság lehetőségeiről is felteszünk kérdéseket. 

Görög oszlopos színházunk beteg.

Becsülöm Kós Károlyt meg Bánffy Miklóst

‒ de színpadon…? Az Énekes madár

Tamásitól: Ugyan….! A közönségünk

operettért rajong csupán. (18., 24. vsz.)

Ádám elveszítette zsidó identitását, úgy él hittársai között, mint kívülálló, így kerül a fasizálódó Berlinbe. A vallásváltással kapcsolatban akár Radnótira, Sík Sándorra is gondolhatunk. A zsidóságukat nem tagadó, de kulturális, nyelvi, nemzeti identitásukat magyarként meghatározók tragikus sorsát láthattuk Szabó István filmjében, A napfény ízében. Szénási Zoltán „Én nem vagyok magyar?” A zsidó és a katolikus identitás problémái Radnóti Miklós és Sík Sándor életművében címmel tartott előadását érdemes elolvasnunk, ha jobban meg akarjuk érteni és átérezni azokat a traumákat, amiket a magyarországi zsidók szenvedtek el, s amellyel Závada sokat foglalkozik.

Lilit és Éva alakja a női létben rejlő állandó és a társadalmi fejlődéssel változó szerepének, összetett lényének újraértelmezésére tett kísérlet. Lilit és Éva segítségével látjuk meg Ádámban a férfi jellemvonásait, hibáit, tévedéseit, önzését. Ádámnak szüksége van a démoni csábítóra, a kiismerhetetlenre, az érzéki harcot vívó Lilitre, és az örök állandóra, a támogató, megbízható társra is. A zsidó Midrás szerint Lilit a bibliai Ádám első felesége, a nő archetípusának démoni fele, a kísértő, a meggondolatlanságokba vivő. Éva önmagát úgy határozza meg, hogy neki csak hiánypótló, hibaelhárító szerep jut, a férfit fenyegető sötétlő űrt és vétkeket kell eltüntetnie. (26. old.)

Merész vállalkozás gyorsan változó, értéktagadástól és ellentétektől terhelt korunkban férfi‒nő kapcsolatának problematikájával, szerepeikkel, érvényesülésük lehetőségével foglalkozni. Nemes Nagy Ágnes egy interjúban a téma bonyolultságára hívta fel a figyelmet. „A nők köztudatban élő, a jelenből általánosított képében tulajdonképpen csak a biológiai tulajdonságok helytállóak és időállók, a gyorsan változó társadalmi tulajdonságok kevésbé. Amikor ma, egy adott történelmi, fejlődési szinten »a« nőről beszélünk, nem árt erre gondolni. Számolni kell vele, hogy nemünk a történelemtől nem független, sőt nagyon is függő, változó.” Nemes Nagy Ágnes: „Maszk nem takarta már”. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 92.) Úgy vélem, ez a megállapítás Závada nő-meghatározási kísérletére is érvényes, csak a felszíni általánosságoknál marad. Éva, Lilit és Leni Riefenstahl jellemrajza egy-egy női típus, de valójában a Nő arcai, színei, vonásai. Lilit pozíciója történelmi, társadalmi korok szerint változik. A szocialista Közép- és Kelet-Európa gyötrelmes éveihez érve Lilitben Románia teljhatalmú vezérének miniszter feleségét, Elena Ceausescut képzelhetjük, de gondolhatunk Mészáros Márta filmjének, a Napló gyermekeimnek főszereplőjére, a szocializmus nőideáljára, a keményvonalas, az eszmében vakon hívő Magdára is.

Leni Riefenstahl 1902‒2003-ig élt. Tehetséges színésznő, filmrendező, akinek művészi nagyságát sokan elismerik, de a hitleri propagandában játszott szerepe egyértelmű. Leni a filmezés megszállottja, egyéni életét a művészetnek rendeli alá, érvényesüléséért megalkuvásokra kész, bírálja a hagyományos női szerepfelfogást.

‒ A nő a báj, a kéj, a szenvedély

sötét edénye, csak izzó, nedves test,

csinos fejecske, mely belül üres?

Ugye ti mind így képzelitek most is:

Hogy ötlet, szikra, kezdeményezés

meg alkotóerő és hatalomvágy

‒ egy nőnek mindez totál idegen

dolog, amit szépségfasiszta módon,

csinibaba-testbe kell rejteni?! (58., 43. vsz.)

Ádám próbálja körülírni, mit jelent számára a nő fogalma.

Nem egyetlenegyről van-e szó mindig,

csak két, százkét megtestesülésben? (164., 19. vsz.)

Az Úr és az angyalok beszélgetéséből tudjuk meg, mit gondol az író a mi női toposzainknak megkövült, mára tarthatatlanná vált sémáiról. (256., 79. vsz.) Lilitnek, aki nem mindig azért ölel, hogy szüljön, (256., 80. vsz.) éppúgy helye és értéke van társadalmunkban, mint Évának. A 6. fejezetben vallomásos, költői megfogalmazását kapjuk a női lét konvencióktól való megszabadításának. Kiemelve a regényből egy önmagában is értelmezhető és élvezhető, magával ragadó verset kapunk, mintha Vörösmarty Csongor és Tündéjét olvasnánk. 

Szárnyunk is nőne, baglyokkal röpülnénk

éjjel, és démonként csábítanánk.

Mint jó alakú jó tanulók nappal

szellő, felhő volnánk, éjjel hüllő,

mintázatunk vedlő piton hasáé

De megvolna, ha kell, még bűnre is

elszánt, hasznos ártóerőnk, kitörni

a bajból, no meg ellencsapásra.

Lennénk bohók, bolondok, boszorkányok,

akit csak megkívánnánk, ölelnénk,

nem tartva félelemtől, bántalomtól.

rabbá nem tehetne uralom vagy

szerelem, férfi, nő, gyerek vagy törvény,

bármilyen áron továbbállhatnánk. (200., 32. vsz.)

Az Úr és Lucifer párbeszédein, vitáin keresztül a keresztény vallás 21. századi értelmezésének nehézségeit látjuk. A II. világháború és a holocaust után az ember önmagában és hitében is csalódott, megkérdőjelezi eredendő jóra vágyását, jövőképe bizonytalanná vált.

„Ha jussod igényelnéd, megkaptad. ‒ (Úr)

…………………………………………………….

‒ Jól sejtem?, a legförtelmesebbet…? (Lucifer)

‒ Úgy van, a huszadik század tiéd volt

már eddig is. Nos mire jutsz vele…? (Úr)

……………………………………………………..

Veled mi lesz, ha majd kínjában

hozzád fohászkodna az ember, hogy

hol vagy, Isten, hogy ezt hagyod? Hogy akkor

vajon leszel-e még egyáltalán? (Lucifer) (10., 7. vsz.)

Lucifer gúnyos szemrehányással fordul az Úrhoz.

A nagy művel mi van…? Na és szerinted

be van fejezve ez? És forog? Igen?

S eljárogat a tengelyén még

a gép, míg te, az alkotó pihensz? (8., 4. vsz.)

A holokauszt borzalmait átélt tolószékes Apfelbaum Juliska fogalmazza meg a fejezeteken átvonuló hitkérdést.

Hát hol találjak új istent magamnak,

ki újra felemel a salakból? (155., 2. vsz.)

Lucifer az operatőr Luzziként Berlinben bordélyba csalja Ádámot, megmutatja a város ördögi arcát, de az emberiességet fenyegető kérdésekben figyelmeztető, ténymegállapító.

Te bátorkodsz figyelmeztetni engem?! (Úr)

‒ Úgy van. Arra, hogy az következik,

mit elképzelni tán még te sem tudhatsz. (Lucifer)

‒ Nekem nincs tárgyalnivalóm veled.

‒ Nem gyúlsz késő haragra, hogy az ember

mivé torzította vonzónak szánt,

elzüllött eszméit? Hogyhogy nem tombolsz?

‒ Shut up! – S megriadnak az angyalok. (97., 30. vsz.)

Az Úr közömbös, erőtlen, Lucifer viszont érzékenyen reagál a bűnre. Sokkolja, hogy a holokausztot túlélt, tolószékes Apfelbaum Juliskát megerőszakolták a szovjet katonák. Ez a vörös csillag belépője.

‒ E látvány kissé tán hányingerkeltő,

de nem emberrel kell-e küzdenem?

Mit én nem bírok, ő teszi helyettem, (157., 6. vsz.)

Az angyalok, Lenke (Lencsi), Orsi, Charlie kritikusan és gúnyosan, vagy fanyar humorral fordulnak az Úrhoz. Azért dicsőítik, mert ez a kötelességük, de ők sem elégedettek az Úr ténykedésével.

Bár Lencsi elbizonytalanodik,

hatásköri szabályzatukba pillant,

hogy vajon nem reagálták-e túl.” (10., 8. vsz.)

Az illetékes mennyországi trónnál

Orsi angyal kezd el jelenteni:

‒ Dicsőség Uram! Sok-sok folyamodványt

kaptunk, hogy nem kegyeskednénk-e már

csinálni valamit. – Az Úr csak hallgat.

Charlie ezzel toldja meg tétován:

‒ Hát mondjuk legalább Európában… ‒

‒ Ugyan mit?! S miért pont ott? ‒ mordul az Úr,

bár konkrét javaslatot végképp nem vár . (134., 28. vsz.)

Az angyalok naiv megjegyzései humoros helyzeteket teremtenek.

‒ Tudjuk, az ágy nem az eszmélet és ész

helye, hanem az esztelenségé,

minden szertelen eszméletlenségé.

S aki megműveli, azé…- A föld!-

Ezt Orsi angyal kiabálja közbe,

Ádám derűsen helyesbít:- A test! (168., 27‒28. vsz.)

A negyedik fejezetben az angyalok narrátori, tényközlő, dokumentarista szerepet kapnak. A kommunista pártsejtfőnök Lóczi Ferencben az ördögöt sejtik. Lencsi a korábbi Závada-regények szereplőit sorolja, az Idengen testünkből Weiner Jakabot, a Hajó a ködben Schlachta Margitját és Weiss Juditot, de a nagyváradi eseményekről is beszámol az Úrnak.

‒ Uram, azt tudod-e ‒ így kezdi Lenke ‒,

ki Magyarország felelős gettó-

ügyi főbelügyére? Endre László.

Azt szereti, ha „magyar Eichmann-nak”

titulálják. (126., 12. vsz.)

Charlie Péterffy Jenőt említi, aki a nagyváradi zsidók gettósítását és deportálását irányította.

Az ember magára maradását, kételkedését az eredendő jóakaratban, ugyanakkor ragaszkodását hitéhez Lenke tolmácsolja az Úrnak. A keserű humor mögött erkölcsi kérdések várnak válaszra. Meddig lehetünk toleránsak, béketűrők, és mikor kellene ellenállni, harcolni a békés élethez való jogunkért.

Tudod, a bölcseknek kétségeik

támadtak… És pont veled kapcsolatban…

Hogy Auschwitz után nem lehet, hogy jó

is légy, meg mindenható is. Hallgattál,

rejtélyesen, mélyen… Vagy megfagytál?

S a rabbik összegyűlnek, hogy … ‒ bocsánat

a szóért ‒, hogy istent… eltemessék.

Mi mást tennénk?, mondják, meghalt… de merthogy

az elhantolás elhúzódik, Lőw

fölnéz a csillagokra, s ezt kiáltja:

Későre jár, menjünk imára már!” (158., 8. vsz.)

Závada szívesen él a megszakítás és továbbgondolás lehetőségével, ezzel szabad teret biztosít az olvasói értelmezés végtelen variációinak. Egy vasárnap Ádám a Wannsee-parton sétál, innen jutunk el Parti Nagy Lajoshoz, Kleisthez és a Henriette Vogell-lel elkövetett páros öngyilkosságukhoz, majd Ingo Schulze-hoz. Mindezt három versszakba sűrítve. (48‒49., 24‒26. vsz.) Ádám berlini bolyongása közben maga az író bukkan fel, az időpont azonban most 1975, és hogy még bonyolultabb legyen a viszonyrendszer, innen tekint vissza az 1939 május elsejei nagy nemzeti szocialista ünnepre. A filozófusoktól, íróktól, filmesektől túlzsúfolt részek (78., 79.) megterhelők, de felhívások is egy-egy erkölcsi kérdés továbbgondolásra. Gyors egymásutánban találkozunk Nietzsche, Heidegger filozófiájával, a híres színész, Gründgens Mefiso-szerepével, Dosztojevszkij Ördögökjével. Az író Ádámmal foglaltatja össze Heidegger filozófiájának lényegét, (77., 82. vsz.) de a nemzetiszocializmus képviselőivel és fajelméletükkel nem egyértelműen elutasító magatartására is kitér. (78., 83. vsz.) Az erkölcsi dilemma a már említett hatalom és alkalmazkodás, megalkuvás, téveszmék csapdájának kikerülése. A továbbgondolást csak mi tehetjük meg olvasmányaink, tapasztalásaink, műveltségünk alapján. Heideggernek a zsidósághoz és a nemzetiszocializmushoz való bonyolult, ellentétes kapcsolata tetten érhető a Fekete Füzetekben, amint az Schwendtner Tibor összefoglaló, elemző cikkéből kiderül.

Fekete J. Józsefnek az Irodalmi Jelenben Az olvasás, mint a feledés gesztusa? címen megjelent értekezése szerint a könyvek olvasása közben emlékezünk, összehasonlítunk, más, régebbi olvasásokból származó emóciókat idézünk meg. Úgy vélem, Závada pontosan erre hívja olvasóit. A regény már említett, Gründgens által játszott Mefisztója arra késztet, hogy korábbi élményeiből előhívja Klaus Mann Mephistoját, az pedig Szabó István filmjét, és már Babits Jónás könyvének szállóigévé lett mondatánál tartunk, „mert vétkesek közt cinkos aki néma.” 

Az erőszakos gettósítás leírása közben a kronológia hirtelen megszakad, 2021-ben találjuk magunkat. Závadával ülünk a kerékpáron, bejárjuk az egykori gettó utcáit. A már ismert sűrített módon jönnek a nevek is és az emlékek. Balla Zsófia édesanyjának internálásáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkban történt tömegmészárlás jut eszünkbe. Innen aztán mindenki további láncszemeket kapcsolhat az előzőekhez, jómagam Herta Müller Lélegzethintájára gondolok és a megrázó, Szász János filmre, az Örök télre. Závadánál Caragiale, Selyem Zsuzsa, Tompa Andrea, Bodor Ádám, majd egy aforizma erejéig Cioran következik.

[…] mindenkinek magyarul kéne

meghalnia – vagy pedig a halált

elutasítania ‒ (116., 67. vsz.) 

Závada részletesen ír Izsák Éváról és Lakatos Imréről. A dokumentumok szerint a fiatal lányt a nagyváradi gettóban működő kommunista sejtcsoport vezetője, Lakatos Imre öngyilkosságra kényszerítette. Az alábbi linken Gervai András összefoglalóját olvashatjuk Izsák Éváról. Lakatos Imre luciferi alak, karrierje fordulatos. Szerepe volt az Eötvös Collegium szétverésében, besúgói tevékenységet folytatott, aztán, mint annyi hithű kommunistát, államellenes tevékenysége miatt kizárták a pártból és Recskre vitték. Az 1956-os események leírásánál tudjuk meg, hogy átállt a forradalmárokhoz, majd Bécsbe szökött.

Az ötödik fejezetben Lilit először szekusként meséli újra a már megtörtént öngyilkosságba kényszerítést, majd miniszterré változik.

Lakatos mit javasolt, hát olvasd el

Dosztojevszkij Ördögökjét! A lány

legyen öngyilkos! És megszavaztatta! (180., 50. vsz.)

Lilit-miniszter és Ádám párbeszéde a romániai, egyben a volt szovjet blokk totalitárius rendszerének találó, tömör rajzolata. Mindenkiről tudnak mindent, megfélemlítés, zsarolás, beszervezés, jelentések a hatalom jól bevált módszerei. A kihallgatáson Ádámnak lecsorog a tarkóján a veríték, hascsikarása lesz. (172., 36. vsz.) Ady Endre verséből, A csillagok csillagából citált szövegrész, mióta ember néz az égre, vörös csillag a reménye, itt úgy hangzik, mint egy szocialista lózung. (173., 37. vsz.) A szövegkörnyezetben és a jelenből való visszatekintésben az Ady-idézet egyrészt keserűen humoros, másrészt találó korszakmegidézés. Ilyen korban vajon mit kezd az ember Jean-Paul Sartre egzisztencialista filozófiájával? 

Hogy aki szabadságra van bocsátva,

azt tesz, amit akar, s ítélet nincs,

mivel az esszenciát megelőzi

az egzisztencia? S hogy amivé

önmagát teszi, annyi csak az ember?

Így okoskodsz tényleg? Alapjában

rendül meg a világban-benne-léted? (178., 48.vsz.)

Az elhurcolt Nagy Imre kormánnyal újra Romániában vagyunk, majd hirtelen 2021-ben, a Covid 4. hullámának tombolása idején, Nagyváradon. Lucifer foglalja össze az Úrnak a 20. század rémségeinek kiábrándító következményét. 

Hát miért nem mered teremtményeidnek

szemébe vágni, Uram, hogy most már

neked is hányingered van, ha meglátsz

akár csak egyetlenegy embert is? (213., 57. vsz.)

A 7. fejezet 1989-ben kezdődik, ismét Berlinben vagyunk, a szovjet-rendszer várva várt bukása véráldozat nélkül történt, ezt az angyaloknak köszönhetjük, akik kitárt szárnyaikkal védték a tüntetőket. A tiltakozás már régóta tapintható, mégis hirtelen gyorsultak fel az események, Éva és Ádám szónoklatokkal mozgósítják a tömeget. 

Rendőrök sorfala állja útját

a tömegnek, hogy gumibottal verjék,

s a Prenzlauer Berg felé szorítsák.

A Getsemane-templomnál vízágyú

erőszak, bilincs, letartóztatás,

verés, majd vallatás fogadja őket. (141., 49. vsz.)

Az emberek különböző indítékok és vágyak mentén akartak változást, hiszen a szocialista társadalomnak egyaránt voltak haszonélvezői és elszenvedői is.

Húsz év múlva regényét Ingo Schulze

a Nyugatnak a Kelet iránti

természetes felsőbbrendűségéről

írja. Ez mint folyton szivárgó, rossz

szag szinte észrevétlenül ivódott

emberi bőrbe, agyba, viszonyba… (243., 54. vsz.)

A fordulat nem változtatta meg a hatalom természetét, „nevet cserél csak, no meg hűbérurat”. (252., 72. vsz.) Ádám végigjárta Európa történelmének bugyrait, a 20. századot nem lehet lezárni az „ember: küzdj és bízva bízzál” (madáchi) gondolattal, az író Esterházyhoz fordul, a 257. oldal a Márk-változat Isten-elmélkedésének dekonstrukciója. A tolószékes, kiszolgáltatott Juliska sír, szorong a múlttól, a jövőtől. A berlini faldarab, a pesti utcakő a közép-kelet-európai ember történelmi terhei, amiket generációkon át hordozunk.

Juliska ölében több száz évnyi

emlék, fájdalom, kéj, roppant teher,

ördögi élmény – siratnivaló mind,

mert elmúlt, vagy mert el fog jönni még. (260., 88. vsz.)

Ádám eltévedt a nemzeti szocializmus eszméjében, nem védte meg Évát az öngyilkosságba kényszerítéstől, nem segített szüleinek, sem testvérének Juliskának. Igyekszik felmenteni magát. Hivatkozik kiábrándultságára, „az egyén nem térítheti el korának folyóját. Sodortatja magát, vagy belefúl.” (164., 20. vsz.) és kelet-európaiságára, „ha dédelgettem is illúziókat, velük keresnivalóm nem volt itt, a megszállás keleti térfelében.” (165.. 21. vsz.)

Az Apfelbaum az olvasó számára kihívás. Ki kell igazodnunk az időben és térben tett ugrások, valóság és fikció között. A szövegköziségnek köszönhetően számos íróval, költővel találkozhatunk. A tömör, felsorolásszerű versszakokban művészek, filozófusok, ideológiák között járunk. Az olvasás túllép a szövegértelmezésen, kutatókká válunk, igyekszünk műveltségünk hiányait pótolni, műveket újra kézbe venni, újraértelmezni. Amikor becsukjuk a könyvet, biztosan közelebb kerültünk már Závadához, az irodalom világában létező alkotóhoz, látjuk azt az alapot, amelyre műveltsége, gondolkodása, erkölcsi magatartása épül. Felvállalja az Umberto Eco álal meghatározott értelmiségi szerepet, amely abból áll, hogy kritikus szemmel azonosítsuk, mi az, ami hellyel-közzel kielégítő módon megfelel az igazságról alkotott elképzelésünknek. (Umberto Eco: Gondolatok a háborúról. In: Uő.: Öt írás az erkölcsről. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998, (11.)

Az Apfelbaum írója hisz a művészet, műveltség erejében, az ókortól napjainkig létrehozott alkotások, filozófiai rendszerek újragondolásának fontosságában. Miközben Ádámot kísérjük 20. és 21. századi bolyongásain keresztül, látjuk bukásának okait, melyek minden korban, így ma is figyelmeztetik az emberiséget: az erkölcsi, társadalmi fejlődésnek egyetlen lehetősége a gondolat szabadsága, a kérdezés, a vita.