Fürdő

Fürdő

„Két régi, fehér kőszobor áll itt: az egyik Hügieiáé, a másik Aszklépioszé.”

Lukianosz

(Horváth Judit fordítása)

„A Teremtés a Szó által valósul meg.”

Vas Viktória

És ép a kőszobor? Ez a fürdő, ez a nyár, ez az öntetszésén kívüli Éden tartogat meglepetést a két személyből álló vendégnek: leereszkedést (önfeladást) pártoló a hódolat jeleként megadja magát a Víz színe előtt. Add a kezed, megmerítkezéssel áldozzunk a Víz urának, ahogy az Éden kívüli tér felruházta a párt, leplezze le a születést. Szárazság és nyárspolgár-kapitalizmus kishitű szenvedésében nem osztozunk mi. Láthatatlan kabint képez magában a víz, és Atroposz tudja, a múltkor-úszok nem-e halottak mind, az őrző-védő szolgáltatást végző víz nem kabinjában vigyázza-e őket, mint a madár, fiait. Imádunk, Víz ura, fürdők és medencék teremtője! Legnagyobb fürdőd aranyból, színaranyból a belseje, a medence fala rubin és ofíri kő. Éhségkő? Nem, medencekő. Millió liter magzatvíz elférne itt. A medence teteje üvegbúra fészke. Magzat nem lebeghet az anyaméhben szebben, mint te és én ebben a hőmérsékletek közti keveredést kedvelő medencében. A medence szélein lakó, emlékezetünkre formált szobrok esténként kinyitják szemüket, ahogy a vizek városát száműzetésből elhagyó tesz óvatos lépést a szárazság országútján: akaratnál erősebb, madártollnál légiesebb. És a kőszobor ép.