Gondolatok a repülésről

Turczi Istvánnak, 65. születésnapjára

Valamikor nem tudtunk

semmit a repülésről.

Évtizedekkel ezelőtt.

Néha-néha sikerült ugyan

egy-egy pillanatra elemelkedni

a talajról, de az még ugrásnak is

kevés lett volna, nemhogy

repülésnek.

Mondom, akkoriban még

semmit sem tudtunk a repülésről.

Ma már másképpen

van minden.

Könnyedén emelkedünk

a magasba, ha úgy adódik,

csupán döntés kérdése az egész,

elképesztően öregek és

rutinosak vagyunk, ami

a repülést illeti.

Szomorúan és egykedvűen

vesszük tudomásul, hogy

ma már nagyon is tudunk

repülni.

És repülünk is olykor, ha

minden kötél szakad, lebegünk

fent, fent a levegőégben,

és a magasból figyeljük

a rohanó emberiséget.

Azt mondom neked,

a nemtudás volt jobb.

Igen, jobb volt azt gondolni,

egyszer majd talán repülök.

És jobb volt büszkének lenni

erre a nemtudásra.

Jómagam szeretnék újrakezdeni

mindent, újra csak reménykedni abban,

hogy egyszer majd.

Ha már reménykedni sem lehet,

akkor valóban

mindennek vége.