Téli napforduló

1

A falu szennye a víznyelőkben tűnik el,

s a régi lőtérnél a forrás okádja ki.

Fegyverdurranások visszhangja kísért.

A híd a patak medrébe zuhan. Nappal is

világít a hold, a faluszéli házakig

vezet a romló erdőn, a fagyos párát

lihegő mellékvölgyeken keresztül.

2

Szakadékba omlanak a kertek a kőfejtő alatt.

A házak udvarán kései virágok küzdenek

a gyomokkal. A sarkon hátat fordít, lépteit

gyorsítja valaki. Szökött kutyák erednek utána.

Az elhagyatott mozi ablakában leskelődünk,

várva, hogy elkezdődjék az előadás.

3

Halottaink a temetőben rokonaik mellé

fekszenek. Mindig eggyel több virágot

viszünk. Félrehajtjuk a ciprusok terebélyes

ágait, feliratok rejtvényén merengünk.

Hazafelé hiába adják kezünkbe a kilincset,

nem zárjuk be magunk mögött a kaput.

4

Az utcák a völgy felé csorognak, viszik

magukkal ismerőseink nevét. Az emlékezést

elunjuk. Új felismerések után kutatunk

egymás tekintetében. A mélységben

régi viharok felhőit oszlatjuk el.

5

Felhevülten érkezünk haza.

Bőrünkre kiül a kétségbeesés.

A havazás várat még magára,

a fenyők fölött késlekedik a tél.

Szemrehányásunkat küldjük

a távolmaradóknak.

6

A holdfény árnyékokra les

a fák között. Álmaink

kisiklatják az éjszakát.

Forgolódásunk hajnalban sem

nyugszik el, s az ablak előtt

úszó ködön át az utolérhetetlen

nap nyomát követjük.