Fény, rend, rétegek – közelítések Szabó T. Anna összegyűjtött és új verseihez

(Szabó T. Anna: Vagyok. Összegyűjtött és új versek. Magvető Kiadó, Budapest, 2022)

Hosszasan próbáltam összefoglalni, milyen főbb vonalak mentén ragadható meg Szabó T. Anna költészete. Kortárs irodalmi tájékozódásom kezdete óta figyelemmel kísérem munkásságát – ez az elmúlt nagyjából tizenöt évet jelenti, Szabó T. Anna legújabb kötetében pedig az 1995 óta kötetben is megjelent verseit, valamint egy újabb versciklust találunk. A költő első verseskötete idején tehát már néhány éve léteztem; ez tette személyes olvasmányélménnyé a verseivel való találkozásaimat. Szabó T. 50. születésnapja évében kiadott összegyűjtött versei – kiegészülve az új ciklussal (Eső napja) – az elmúlt tizenöt évem sokszor reflektálatlan, mert sokszor talán túl korán érkezett olvasmányélményein túl értőbb, figyelmesebb hozzáférést biztosított számomra a költő verseihez. Jelen kritika címének három kulcsfogalma – fény, rend, rétegek – bizonyult végül legbiztosabb kapaszkodóimnak e gazdag szöveganyag értő(bb) vizsgálatához.

A kötet címe: Vagyok, egyszerre szögezi le a lét kérlelhetetlen tényét, hangsúlyozza a talán az elbeszélőre, talán a létrehozott versekre, versnyelvre, de akár a mindenkori olvasóra vonatkoztatható létezést – én bármelyik felől olvasva nagyon erős címválasztásnak tartom. Hiányt is jelez ugyanakkor: valami/valamilyen/valamilyen állapotban/valakivel/valahol, valakié stb. vagyok, vagyok valami/valamilyen stb.; így pedig – holott egyetlen szóról, egy egyszerre nagyon egyszerű, de talán a legbonyolultabb létigéről van szó csupán – az értelmezés legszélesebb lehetőségeit nyitja meg az olvasó számára. (Szabó T. több interjúban és beszélgetésben kitért már a címválasztás valós okaira, ugyanakkor az olvasók értelmezései egy verseskönyv befogadása esetében véleményem szerint egyenrangúak a szerzőével, ezért ennek citálását jelen esetben feleslegesnek tartom.) A cím jelezhet továbbá számvetést is: a szerző eddig megélt ötven évét is ünneplő kötet az elmúlt közel három évtized verstermésével mindenképp mérlegre teszi az eddigi életművet: így válhat a könyv a címen keresztül az eddig megtett költői pálya számvetésévé is. S mi marad a kötet közel 500 oldalának elolvasása után a mérlegen? Egy nagyon személyes, folyamatosan szemlélődő, a figyelemre, az összpontosított, feszes, mégis könnyed koncentrációra az energiát sosem sajnáló, életigenlő, nyugodt lírai hang. A cím mindenképp összegez, egyszerre lezár s nyit meg újabb értelmezési horizontokat.

Szabó T. Anna költészete egy lehetséges olvasat szerint összhangban áll, párhuzamosan követi végig a szerző valós életkorát: az első kötetek szerelemmel, útkereséssel kapcsolatos kérdésfeltevései, tapogatózásai, néhol talán kissé öncélú, túlzott rímhasználata s szó-, valamint hangjátékai – mellyel azonban semmi baj nincs, egy gazdag életmű elbírja az ilyesmit – az évek során átváltoznak egy önmagából s önmaga verselbeszélői pozíciójából már ki-kitekintő tájékozódássá.

Szabó T. Anna verseire általában jellemző a vibrálás, a rímjáték, a mondathosszak versszervező szerepe; a legrövidebb mondatok sokszor ugyanolyan lüktetést biztosítanak egy-egy szövegnek, mint a folyamatos rímhasználat: „Befogad. Megtart. Elenged. E három. / Nincs ennél nagyobb tudás a világon. / Szomj, csend, csepp. Hinni. Vágyig, vágy után. / Susog, mint levél emléke a fán.” (Kapcsolatok, 413.) Így történhet meg, hogy sok vers széles olvasókörre számíthat: a hangokkal való játék, a gazdag rímhasználat a gyermekfülre éppolyan izgalmasan-bódítóan hat, mint a szövegek mélyebb rétegeit is értelmezni tudó, érettebb korosztályra.

Szabó T. költészete számomra mindig azt sugallta, hogy a rend lehetséges. Versei valahonnan valahová tartanak, a formára nagy gondot fordít, képei kidolgozottak. A szerző korán megtalálta lírai hangját, az eddigi életmű szerves fejlődést, a versek összessége egységes képet mutat; jelzi ezt a folytatólagos rímhasználat, az önmegszólító versek sora, a már említett szemlélődő-értelmező verselbeszélői állapot is. A magabiztos elbeszélői stílus megengedi ugyanakkor az olykor zaklatott, kérdésekkel teli lírai hangot is – Szabados Attila találóan zihálásként értelmezi ezt az elbeszélői hangot. (Szabados Attila: „Vagyok, de mégsem” – Átmenetek Szabó T. Anna Vagyok című kötetében. litera.hu, 2022. október 11., utolsó letöltés: 2022. 11. 26.) A versek mégis nyugvópontot találnak, nagyon természetes zihálás és nagyon természetes, emberi kérdések szólalnak meg egy aprólékosan kidolgozott, a sokszor a legszabályosabb-legkötöttebb rímhasználatot sem nélkülöző versnyelven. Ez pedig egy jól körvonalazható irodalmi hagyományhoz kapcsolja Szabó T. Annát: számos más szereplő mellett Nemes Nagy Ágnes, Gergely Ágnes, Pilinszky János és Weöres Sándor is feltűnik a könyv végén található Idézetek, mottók, ajánlások című magyarázó szövegben. E szerzők hatása hangsúlyos Szabó T. költészetében: ahogy Nemes Nagy szemlélte s rögzítette a környezetét, a természet jelenségeit, ahogy Gergely Ágnes kérdezett, vádolt, zihált, ahogy Pilinszky gondolkozott-merengett, és ahogy Weöres a legkomolyabban játszott a hangokkal-szavakkal a versekben – Szabó T. tőlük tanulta a költészet mesterségét.

Az örömteli élet alapállapotához fűződő természetes, elemi kapcsolatáról Szabó T. interjúban is vallott már (lásd például Milanovich Domi: Szabó T. Anna: nekem az örömön kívül semmi sem egyértelmű a világban. wmn.hu, 2022. június 30., utolsó letöltés: 2022. 11. 26.), verseiben pedig egyértelműen hitet tesz emellett. Bár a korábban is említett, sokszor a lendületes rímhasználatnak köszönhető, könnyed olvashatóság sokszor megtévesztő, a jól csengő, rímes szerkezet rendkívül sokféle témát, elbeszélői állapotot, érzelmi viszonyulást képes kifejezni.

Az első három kötet (A madárlépte hó, Nehézkedés, Fény) helyszíne az elbeszélő körüli állapotok s ezek értelmezése, az én meghatározása a mostban. A természeti képek (növények, állatok, időjárás, virágok) s ezek hasonlatba, metaforába ültetése visszatérő eleme Szabó T. költészetének, ez legsűrűbben mégis az első három kötetben van jelen (Nyírfa, A ferde nyárfasorban, Eső, Baba Jaga, Hínár, Ártér, Hold). A 2004-ben megjelent Rögzített mozgás című kötettel megjelenik az életműben a nagyon hangsúlyos tematizáltság: a versek többsége egy fiatal lány nővé, anyává – sokféle nővé és sokféle anyává – válását boncolgatja. A mérleg azonban itt is végig a derű felé hajlik, a folyamatos figyelés, az aktív létezés, a lét tudatosítása nyugodt, létezése végességének tudatában lévő, életigenlő versbeszélőt sejtet. „Kint még hó. Benn a dzsungel. / Ablaknál állok. Csend van. Süt a nap. / Iránytalanul boldog pillanat. // Lélegezni. / Minden van, semmi sem kell. / Mint a hibiszkusz: élek. / Behunyt szemmel. // Csak amíg innen elszólítanak.” (Téli napló, 149.) Az Elhagy verseiben újszülött csecsemő, fészekrakó, fiatal pár, szerelmes nő (Tangó, Jegygyűrű, Adott a test, A mai nap, Napkelte) jár-kel, a kötetnek története, sokszor linearitása van. Az életmű talán legszerkesztettebb kötete az Elhagy. A 2010 és 2022 között született kötetek versei (Villany, Kerített tér, Ár, Eső napja, Új versek) meglepő, új tematikák szerint rendeződnek, szakadozottabb, izgalmas versformák is megjelennek (Szőlőhegyi ballada, Vedd, A tátiti térzene háza).

Szabó T. Anna egy-egy verse tökéletes lenyomatát adja egész költészetének, versei kiszámíthatósága azonban minőségi biztosítékot jelent, nem unalmat. Már a szerző harmadik, 2002-ben megjelent Fény című kötetének egyik darabja a Vagyok programverseként, egyfajta ars poeticaként is olvasható: „Lét, tett, idő, bűn. Egyszerű. Az élet: --- / Állítás. Tétel. Definíció. / Por, hamu, pára. Melléknév, ige. / Köztük szorong a szenvedő alany. / Nem tudni, mi. Csak azt tudni: milyen. / S aki rákérdez, nagy bátran: miért – / még választ is kaphat. Ezt: lenni vagy.” (Káté, 62.)

A fekete-fehér-szürke borítón elmosódott rigó látható. (A borító a szerző fényképének felhasználásával készült, a kötetet Pintér József tervezte.) Azon túl, hogy véleményem szerint egy három évtizedet felölelő, hatalmas, félezer oldalas szövegmennyiséghez letisztult, egyszerű, a figyelmet nem kisajátító borító dukál, a pocsolyában tükröződő madár körülbelül végtelen jelentést indukál a szemlélőben, ami szintén szerencsés választás. Lét és nemlét, a közel és a távol – térben, időben, érzelemben –, az én és a külvilág, a valós és valótlan, a tükröződő tükörkép és a valós látvány; csak hogy a legkézenfekvőbb értelmezéseket említsem. Egyszerre banális, és mégis okos és gyönyörű választás a borító – hasonlóan a kötet címéhez.

Egy közel 500 oldalas versgyűjteményt bajos egy kötetként értelmezni: a szerzőnek 1995 és 2018 között nyolc verseskötete jelent meg, jelen kötetben ez összesen közel 450 oldalt tesz ki, a 2022-ben, a Vagyok részeként először megjelent új ciklussal ez közel 500 oldalt jelent. A könyvben szereplő utolsó vers azonban (mely a legújabb versciklus utolsó darabja egyben) számomra mindenképp megerősíti a címben is jelzett életigenlő gondolkozást, folyamatos értelmező merengést, a verseket átszövő alapvetésnek tekintett örömorientáltságot. Ha néhány sorral akarom jelezni, milyen Szabó T. Anna költészete, a kötet utolsó versét választom: „A nulla kapuján át / vár-e az odaátunk: / leszünk-e, negatívban? / S ide még visszalátunk? / Vajon visszatalálunk? // Visszája: kis halálunk, / s ha álomlátón hálunk – / ezt őrzi minden tettünk: / miképpen jöttünk-mentünk. // Vigasz-e? Vagy ítélet? / Visszaígérnek téged, / lélekigenlő élet.” (Félálomvers az angyaloknak, 484.)

Aki Szabó T. Anna gyűjteményes kötetét a polcán tudja, nemcsak egy fontos kortárs szerző három évtizednyi verstermésével rendelkezik. Szabó T. Anna becsülettel, kitartó, figyelmes és a versek, valamint más megnyilatkozásai szerint örömmel végzett munka árán gyúrta bele műveibe a számára fontos irodalmi hagyományokat, s mesteri könnyedséggel tesz fel a létre, a létezőre és a (még, éppenhogy, már) nem létezőre vonatkozó, súlyos kérdéseket. E kérdések pedig az egyéni nézőponton jóval túlmutatnak, általános emberi tapasztalategyüttesként, mintázathalmazként lépnek ki az olvasás terébe; ezért is válhatott Szabó T. Anna költészete a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen darabjává.