Szabad tüdő; Akaratok; Özön

Szabad tüdő

Mások kiáltásától

karnyújtásnyira

emelkedünk.

Kifulladásuktól és

alábukásuktól

mentes övezet.

Hiányukat

kötelességünk

a tenger

fodrozódásának vélni.

Ennyit kérsz tőlem,

és egy nagy levegőt.

Távolodjunk, még annyit.

A víz csupasz

és sötét.

Mire egyedül maradok,

már tudom:

saját mélységem

egyetlen

visszatartott

levegővét.

Leereszted

a kezem.

Nem ereszkedem.

Akaratok

Kérlek,

sokasodj helyettem,

mert én nem akarok.

Szedj föl nehéz kilókat

magadra, légy szíves,

csak néznem kelljen

az ételt végig evéstelen.

Megöregedhetsz

és meghalhatsz

a nevemben akár.

Én most vagyok,

így, a több.

Hagyj engem

frissen, élő

fiatalon.

Menj el,

ha tényleg

annyira

szeretsz,

mint mondod.

Ne látogass.

Elfelejtened se fontos.

Fohászaim rogyásig hallhatod.

Özön

Annyira kellett már

neked ránk ömleni,

áradó

hömpölyeggel

elmosni hiába

kapaszkodást

és kapkodást.

Annyira kellett már

ez a te nagy

gátszakadásod.

Parttalan viták voltak.

Az indulat

lassan apad.

A tenger simul,

húzódik.

Hullámtöréseinknél

latyak.

Mondhatni,

lezajlott szépen.

Az ár lett csak magas.

Mindenünk

elúszott, persze.

Fúlhattunk

tenger gondjainkba.

A hajótest

rég

sehol.

Süllyedőben

a harag.

Partra

sodródásunk

tetemre-

hívás.