Ennek az interjúkötetnek nagy erénye az elolvasása után bekövetkező űr. Olyan érzés, mintha elvágódna egy folytatandó, nagyon is lényeges beszélgetés. Otthagyunk egy szinte barátként ismert írót, vagy inkább minket hagy ott egy másik kávézóba sietve az erőteret sugárzó, ikonikus figura, aki „nagyszabásra” kész, „nagy tervekkel” operál.
Székelyhidi Zsolt tizenegyedik kötete nehezen olvasható és értelmezhető, mégis élvezetes olvasmány. Szövegeinek enigmatikussága maradéktalanul megfelel a Jelenések allegorikus nyelvezetének és rejtett értelmű motívumainak, melyek évszázadokkal a mű születése után is lázban tartották a teológiailag művelt és laikus keresztény közösségeket egyaránt.
Tompa Andrea legújabb regénye 1944-től mintegy ötven éven keresztül követi egy dajkánál hagyott zsidó kislány, Székely Matild történetét. 1944-ben, a gettósítás idején Kolozsváron járunk, ekkor marad a csomag, a néhány hónapos csecsemő egy doktornő cselédjénél, a gyerektelen Erzsinél és férjénél, Ferinél.
A válogatáskötet harmincöt novellát tartalmaz, tizenhét női és tizennyolc férfi szerző munkáját. Húsz éve ez az arány messze a férfiszerzők felé billent volna, örvendetes odafigyelés eredménye ez a kiegyenlítettség. A harmincöt szerző közül tíz nem a mai Magyarország területén született, hatan Romániából, ketten Ukrajnából egy szerző Horvátországból, és egy a mai Szerbia területéről származik.
[É]n tudom a Cselényi-költészetre mondani, hogy emelt fős. Ráadásul jó is. Különlegesen jó. Már az jó, hogy Cselényi Béla egy-egy kötetet, vagyis hát eleve egy-egy verset pont addig ír, ameddig kell, egy írásjellel se tovább, ezért aztán az olvasó is éppen addig olvassa, ameddig lehet, ameddig kell. Ciklusok, külső szerkesztések, közmegegyezéses hókuszpókuszok nélkül, egyszerű asszociációpogóban.