A Megsemmisülni nem klasszikus történet, nincs belső lendülete, nincs eszkalációja, mely fokozatosan bontakozna ki a végkifejletig, hanem események vannak, melyek majd kifutnak, leginkább a semmibe. A klasszikus történetekben az író arra kéri olvasóját, hogy ítélkezzen a karakterek felett, ám ebben a regényben a szerző nem az olvasóra bízza a feladatot, hanem egy mindentudó, megbízhatatlan, szexista, maszkulin nézőpontot osztó, és kasztráló narrátorra, akinek legfőbb szándéka, hogy összezavarjon minket. Egy kicsit olyan, mint a szerző, Michel Houellebecq.
A helynek és az Egy asszonynak hasonló a története, a narratívája, a tér- és időkezelése is. Sőt, sokszor olyan érzés, mintha ugyanazt a könyvet olvasnánk, csak nem az apa, hanem az anya haláláról. A szövegek eredetileg, franciául külön jelentek meg, de az egy kötetbe szerkesztés miatt szinte olyan, mintha a két kisregény egymás tükörképe lenne, egymással szembenéző férfi és női alak, akik különböző személyiséggel, de hasonló világfelfogással rendelkeznek.
[...]
Az esemény a törvénnyel szemben kiszolgáltatott testet helyezi a középpontba, ami egyben nyelvi problémát is jelent. Az abortusz az elbeszélt események idején törvényileg tiltottnak számított: az erre vonatkozó cikkely külön bekezdésként szerepel a kötetben, amelynek szikár, pontos stílusa rokonítható a kisregény stílusával.
A Szülészet egyetlen negatívuma valójában nem is negatívum, inkább a műfaj sajátossága, mely ugyanúgy hozzátartozik a szövegvilág hangulatához, mégpedig, hogy eleinte nem könnyű olvasni, ugyanúgy bele kell illeszkedni a regényvilágba, mint a főszereplőnek. Ezt követően viszont hirtelen gyorsasággal érkezik el az utolsó oldal, és a hiányérzet, hogy jó lenne tovább a szereplőkkel időzni és hosszabban elmerülni ebben a friss felvetéseket és összefüggéseket tartalmazó, életteli szövegben.
Dinamikus, sodró lendületű poézis Kiss Annáé. Mindezt a motívumok, képek sűrű ismétlődése is előidézi. Egyes sorok és strófák szó szerint megismétlődnek a következő darabban vagy egy későbbiben – az énekmondás kántáló-recitatív figuralitását idézve. Ezek a bevésődések – zenei hasonlattal – a fúga újra és újra nekilendülő-iramodó szólamaira is emlékeztetnek: tehát az orális hagyomány emlékezettechnikáira is építő, tudatos szövegszerkesztési gyakorlat működik a kötetben.
[A] kötet sok esetben az emberi lét, a mindennapok problémáit állítja középpontban, legyen szó akár párkapcsolati nehézségekről, akár a gyerekvállalás, gyereknevelés kihívásairól. Hamar egyértelművé válik, hogy jelen esetben az embernélküliség nem a poszthumán narratívák értelmében képzelendő el, sokkal inkább van szó a figyelem fókuszának áthelyezéséről. Ezt a kötet versnyelve, mondatszerkesztése is érzékelteti. A felsorolásszerűen áradó asszociációk, a képek sokszor kaotikusnak tűnő tobzódása nem engedi megállapodni a tekintetet, ily módon a parttalanul áramló szövegfolyam mellett egy középpontját vesztett, szétesőben lévő világ képzete is kibontakozik.
Kolozsi László gyermekdisztópiája nem az első a szerzői repertoárban, első regénye a zsánerben (A Hold emlékei) szintén a Pagony Kiadó Abszolút Könyvek sorozatában jelent meg, 2021-ben. Úgy tűnik, kedvére való a téma, hiszen ezt követően 2022-ben megjelent az Áram nélkül, melynek biblikus hangvételű prológusában igyekszik felvázolni a klímakatasztrófához vezető utat.
Abafáy-Deák nagyon jól ráérez a gyermeki pszichére, döbbenetes, hogy milyen apróságok és hogyan ragadnak meg a gyermeki lélekben. Ezeket olvasva elgondolkodhatunk a saját gyermekkorunkon, szüleink történetén, a nevünkön és annak az életünkre gyakorolt hatásán, és mindazon, ami a minket leginkább formáló időszakunkban végleges, sorsfordító nyomokat hagyott bennünk.